Navigáció

67042
  • Papírgyűjtés 2016/2017
    2017.10.22.

    Idén októberben került sor a tavalyi papírgyűjtés eredményének kihirdetésére. Legszorgalmasabbaknak az idei 7.A-sok bizonyultak - szorgalmuk jutalma egy fincsi csokitorta lett. Második helyen az idei 3.A-sok, harmadik helyen pedig az idei ötödikesek végeztek Gratulálunk!

  • Régióismeret 2 - Nagytúr
    2017.10.16.

    A RÉGIÓISMERETI szakkör újabb túrája 
    Szép a tavasz és szép a nyár is, de a túrák összel a legszebbek. Ezt bizonyítandó túráztak a Régióismeret-szakkörösök 2017. október 13-án Nagytúron. Először ellátogattak a nyugdíjasok napközi otthonába, ahol megtekintettek egy népviseletes babákból és falvédőkből összeállított kiállítást. Megcsodálva az elődök kultúráját útjukat folytatták a túraösvényen, ahol a természet sokszínűségében gyönyörködhettek. A Kútyika forrást elérve megint feltöltődve és vidáman jött haza a 14 tagból álló csapat. A népviseleti babákat és falvédőket Gazdag Katalin, nyugalmazott tanárnő gyűjtötte. Szívből GRATULÁLUNK ehhez a gyönyörű és hasznos hobbihoz, jó egészséget és erőt kívánva a továbbiakhoz! :)

  • Mikszáth Kálmán prózamondó- és rajzverseny Dejtáron
    2017.10.16.

    2017. október 13-án a közeli Dejtáron vettünk részt a Mikszáth Kálmán emlékére megrendezett prózamondó- és rajzversenyen. Alsó tagozatosaink Hamvas Béla: Isten tenyerén c. költeményétől ihletve készítették alkotásukat - nagyon szép sikerrel:
    Csáki Panni (I.kat., 1.A) - különdíj
    Bohuš Bianka (I.kat., 2.A) - 1.hely
    Lomen Zsófia (II.kat., 3.A) - 2.hely
    Bohuš Barbara (II.kat., 4.A) - 3.hely

    Gratulálunk nekik és felkészítőiknek, Lomen Zsuzsa, Bučko Tünde és Pálffy Zsuzsa pedagógusainknak.
    A szavalóversenyen ketten képviselték iskolánkat: Vasi Nélia (8.B) és Wollent Zsófia (5.A), aki kategóriájának első helyezetjeként térhetett haza. 
    Gratulálunk nekik és felkészítőjüknek, Pálffy Zsuzsa tanító néninek.

  • Gyümölcsnap az alsó tagozaton
    2017.10.16.

    Gyümölcsnap az alsó tagozaton. Mi így harcolunk a túlsúlyosság ellen!

  • A Rákóczi Szövetség Ösztöndíjának átadása az 1.A osztályban
    2017.10.16.

    Október 5-én elsőseink szülei átvehették a Rákóczi Szövetség két képviselőjétől a Szövetség által összegyűjtött és borítékolt pénzöszeget, melyet főként magyarországi önkéntes adományozóktól és szervezetektől kaptak és emelyet azúton is hálásan köszönünk. Elsőseink előadását élmény volt látni - hallani. Köszönjük, Lomen Zsuzsi tanító néninek a felkészítést! :)

  • Régióismeret 1 - tesmagi túra
    2017.09.30.

    A Régióismeret-szakkör tagjai 2017. szeptember 29-én Gazdag József tanár úr vezetésével részt vettek az első szabadidős programjukon, egy Tesmagra vezető túrán. Fő céljuk a falu temploma előtt felállított faragott szobor és a felújítás alatt álló templom megtekintése volt. Az éppen a helyszínen tartózkodó Gyönyör László ipolyhídvégi plébános úr részletesen elmesélte a szobor születésének körülményeit, a rajta látható motívumok jelentését és nagy örömmel beszélt a templom beltéri rekonstrukciójáról. A túrázók ezen a napon új élményeket gyűjtöttek és örültek a szép őszi délutánnak.

  • A mezei futóverseny járási fordulója
    2017.09.30.

    Nagyszerű eredménnyel tértek haza gimnazista lányaink a mezei futás járási fordulójáról, Garamkálnáról. Murin Barbara (3.G) egyéniben a dobogó 2.helyére jutott, lánycsapatunk (Megyesi Rebeka- 1.G, Rádi Dominika és Murin Barbara - 3.G) pedig a 3.helyen végzett. GRATULÁLUNK, lányok, nagyon ügyesek voltatok, büszkék vagyunk rátok és természetesen felkészítőtökre, Morva Éva tanárnőre.

  • Csitári zarándoklat
    2017.09.30.

    Gimnazistáink és az alapiskola 9.osztályosai szeptember 27-én gyalog elzarándokoltak az Ipolyságtól mintegy 9 km-re lévő hont-csitári kápolnához, ahol szentmisén vettek részt. Ezt követte a kötetlen, tábortűz körüli beszélgetés sütögetéssel. Sajnos, a további programok az idő előrehaladta miatt nem valósulhattak meg, de majd bepótoljuk. Köszönjük papjainknak - Zolczer György, Hlédik László és Tóth Péter atyáknak a szolgálatot.

  • Megemlékezés gróf Széchenyi Istvánra születésnapja alkalmából
    2017.09.27.

    2017. szeptember 21-én gróf Széchenyi István születésének 226. évfordulóján gimnáziumunk első és második osztályos diákjai ünnepi megemlékezést tartottak a tudós arisztokratának, Hont vármegye táblabírájának iskolánk falán elhelyezett emléktáblája alatt. Molnár Margit történelem szakos tanárnő beszédében összefoglalta e jeles személyiség életét és munkásságát, valamint nemzete felemelkedése érdekében végzett elévülhetetlen érdemeit. A reformkor egyik legnagyobb alakjának emléktáblája 1993-ban került iskolánk falára. Büszkék vagyuk rá és ápoljuk emlékét!

  • Honti Kultúrális Napok
    2017.09.27.

    Az idei Honti Kulturális Napok hivatalos megnyitója előtt több kísérőprogramra is sor került. Ezek közé sorolható az a rendezvény, melyre a városháza színháztermében került sor szeptember 14-én. A város három gimnáziumának diákjaiból álló csoportok a nyár folyamán prezentáció és kiselőadás formájában dolgozták ki városunk egy-egy jeles irodalmi személyiségének életútját, munkásságát, városunkhoz fűződő kapcsolatát. Gimnáziumunk diákjai, a negyedikes Polyóka Krisztina, valamint a másodikos Dobos Mónika és Hero Mónika egy hozzánk nagyon közel álló személyiséget, iskolánk alapító igazgatóját, Csáky Károlyt mutatták be a nagyközönségnek, aki pedagógusi munkája mellett, számtalan újságcikket, helytörténeti kiadványt és verset is írt - népeszerűsítve ezzel régiónkat, az Ipoly középső és alsó folyásának helyeit, már-már elfeledett alakjait. Az előadás Tauber Krisztián (3.G) gitárjátékával fejeződött be. Délután a két világháborúban elesettek és háború után deportáltak, meghurcoltak emlékműve előtt tisztelegtünk, ahol gimnáziumunk negyedikes diákja, Zolcer Gábor szavalata nyitotta a koszorúzási ünnepséget.

  • Tanévnyitó a 2017/2018-as tanévben
    2017.09.27.

    Tanévnyitó 2017 - avagy első nap az iskolában. Nagy szeretettel üdvözlünk minden kicsit és nagyot!

  • A BÚZÁCSKA hagyományőrző csoport sikere a Duna Menti Tavasz 2017 versenyén
    2017.06.19.

    GRATULÁLUNK, BÚZÁCSKÁINK!!!! :) Vezetőtökkel, JUSZTIN CZAUDT ÉVA tanító nénivel egy hónappal ezelőtt még álmodni sem mertétek, hogy elkerültök a Duna Menti Tavaszra, a bábosok és színjátszók legnagyobb magyar országos fesztiváljára. A muzslai válogatáson nagyon szépen szerepeltetek, így teljesülhetett egy nagy ÁLOM: idén Ti is ott lehettek és bemutatkozhattok! Ki gondolta volna még akkor, hogy nem csak bemutatkoztok, hanem azonnal ARANY SÁVOS BESOROLÁSSAL tértek haza!!! EZ IGEN, így kell ezt csinálni! :) Nagyon BÜSZKÉK VAGYUNK RÁTOK! :)

  • A Nemzeti Összetartozás Napja Aszódon
    2017.06.19.

    Június 1-jén ellátogattunk testvériskolánkba, az aszódi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumba, ahová a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából kaptunk meghívást. Kilencedikes diákjaink és énekkarunk, valamint a vendéglátóink ünnepélyes műsora után Máriabesnyőn megkoszorúztuk Teleki Pál sírját. Utunk ezután Gödöllőre vezetett, ahol megcsodálhattuk a Grassalkovich-kastélyt. Köszönjük diákjainknak, hogy ismét méltón képviselték iskolánkat, s köszönjük aszódi testvéreinknek a szíves vendéglátást.

  • Érettségi bizonyítványok átadása
    2017.06.13.

    Az érettségi vizsgák sikeres letétele után végzőseink május 29-én kézhez kapták életük eddigi legnagyobb megmérettetésének bizonyítékát, az érettségi bizonyítványt! További szép sikereket kívánunk mindannyiotoknak!
    Legyen az Úr előtted, hogy mutassa mindig a helyes utat. 
    Legyen melletted, hogy ölelő karjával megvédjen. 
    Legyen mögötted, hogy alattomos támadásoktól óvjon. 
    Legyen alattad, hogy a csapdákból kimentsen. 
    Legyen benned, hogy vigasztaljon szomorúságodban. 
    Legyen körülötted, hogy minden bántalmat felfogjon. 
    Legyen fölötted szüntelen áldásával.

  • Alapiskolások Járási Atlétikai Bajnoksága Ipolyságon
    2017.06.13.

    Kétszer is a dobogó csúcsán! Fantasztikus teljesítményt tudhat magáénak iskolánk 9.A osztályos tanulója, Deák Kristóf, aki az Ipolyságon megrendezett alapiskolások járási Atlétikai Bajnokságán két versenyszámban is a legjobb eredményt érte el: 60m-es futásban és távolugrásban. Ugyancsak nagyon szép eredményt ért el Bažo Beatrix (9.A), aki súlylökésben 6. helyezett lett. Csapatban fiaink lettek a járás hatodik legjobbjai! Gratulálunk mindannyiuknak, valamint felkészítőiknek: Morva Éva és Zachar Zoltán tornatanároknak!

  • XXV. Pueri Fabri Saag Nemzetközi Képzőművészeti Pályázat
    2017.06.13.

    A jubileumi XXV. Pueri Fabri Saag Nemzetközi Képzőművészeti Pályázaton Jusztin Lehel (6.A) 2. helyezett, Jusztin Elek (4.A) pedig 3. helyezett lett. Különdíjasok Klukon Adél (6.A) és Lalák Boglárka (7.A). Felkészítőik Jusztin Czaudt Éva és Szikora Andrea voltak. Gratulálunk mindannyiuknak!

  • "Anyanyelvünk összeköt" Vers- és Prózamondó Verseny
    2017.06.13.

    Szívből gratulálunk versenyzőinknek, akik az Anyanyelvünk Összeköt Vers- és Prózamondó Versenyen is remekül helytálltak.
    Ovis kategória: 
    Gaučík Bíborka: kiemelt aranysáv, 
    Bánár Rozina: kiemelt aranysáv, 
    Csáki Anna: kiemelt aranysáv, 
    Bakai Bálint : aranysáv, 
    Sénáši Lara: kiemelt aranysáv,
    Petráš Vanesa: kiemelt aranysáv
    Alapiskola: Jekkel Linda: ezüstsáv

    Felkészítő tanáraik Csáki Monika és Pálffy Zsuzsanna voltak, akiknek gratulálunk és köszönjük a sok fáradozást! :)

  • Éremeső a VIII. Palócföldi Csalogányon Ipolnyéken
    2017.06.04.

    Nagy-nagy szeretettel gratulálunk iskolánk gyönyörű hangú népdalénekeseinek, akik nagyszerű eredménnyel tértek haza az Ipolynyéken megrendezett népdalversenyről. A hat indulóból öten aranysávosak lettek, egyikük pedig ezüstsávos helyezéssel végzett.
    I.kategória: Csáki Anna, Gaučík Bíborka - aranysáv
    II.kategória: Mokso Kamilla és Mokso Lúcia - aranysáv, Bogdán Bence - ezüstsáv
    IV.kategória: Fabian Máté - aranysáv

    GRATTULÁLUNK nekik és felkészítőiknek, Csáki Mónika, Jusztin Czaudt Éva és Wollent Andrea tanárnőknek.

  • Szóbeli érettségi vizsgák és közlekedésbiztonsági nap
    2017.06.04.

    Május 24-25-én folytak gimnáziumunkban a szóbeli érettségi vizsgák. Amíg az érettségizők a vizsgákon izgultak, 1.G-s diákjainknak közlekedésbiztonsági napot tartottunk. Köszönjük Bakai Péternek a tanulságos napot.

  • Erdei iskola Bajmócon
    2017.06.04.

    Alapiskolánk 2. és 4. évfolyamos diákjai élménydús napokat töltöttek Bajmócon. Meglátogatták a Körmöcbányai pénzverdét, a Szentháromságszobrot. a bajmóci állatkertet és várat, sokat túráztak, kézműveskedtek, énekeltek és játszottak. Készítettek kincsesládát, krinolinsütés is volt a tábortűznél. Feledhetetlen élményekkel tértek haza.

oldal:

Újdonságok

Kapcsolat

  • Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola - Katolícka spojená škola F. Fegyvernekiho s VJM - SNP 4, Šahy - Ipolyság
    SNP 4
  • +421-36-7411032 - sekretariát - titkárság
    +421-911 387965 - riaditeľ - igazgató

Photogallery