A Régióismeret-szakkör tagjainak meghirdetett "Településünk neves személyisége" című pályázat kiértékelésére 2016.4.8-án került sor. Az 1. kategóriában (5.-7.évfolyam) a következő eredmények születtek: 1. Lalák Boglárka 2. Tóth Vanessa 3. Csányi Eugénia. A 2. kategóriában (Alapiskola 8.,9. évf. - Gimnázium 1.-3.évf.) a győztesek prezentációi az alábbi helyezéseket érték el: 1. Polyóka Krisztina 2. Klukon Vajk Gergely 3. Nyustin Péter. A diákoknak köszönjük a versenybe belefektetett energiát és szívből gratulálunk.
Az ipolysági magyar alapiskolák is készülnek a beiratkozásra. A Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola április 5-én tartotta nyílt napját, a Pongrácz Lajos Alapiskola pedig április 7-én várta a környékbeli óvodásokat.
„Mint minden évben, idén is különféle programokat készítünk az óvodások számára. Ősztől három programmal vártuk Ipolyság és a környék óvodásait” – tájékoztatta a Felvidék.Ma-t Bukor Erzsébet, az egyházi iskola igazgatóhelyettese. Mint elmondta, az első találkozónak az volt a célja, hogy a legkisebbek megismerkedjenek az iskolai élettel, kipróbálhassák az iskolapadokat, ha játékosan is, de belekóstoljanak abba, ami alig egy év múlva várja őket. Februárban a Jégvarázs című közkedvelt mese szereplőit és mondanivalóját felhasználva a tanintézmény tornatermében zajlott az interaktív mesedélelőtt. A gyerekek különféle játékos akadályokat legyőzve jutottak el a célig, ahol közösen sikerült „felolvasztaniuk Elza hercegnő szívét“.
„Propagációnkkal tudatosan kerüljük azokat a településeket, melyekben magyar tanítási nyelvű kisiskola működik, hiszen nem célunk azok leépítése, elsorvasztása” – hangsúlyozta az igazgatóhelyettes. Az április 5-i rendezvényükre a szülőket is meghívták, akik megtekinthették az egyes tanórákat, megismerkedhettek a pedagógusokkal, feltehették kérdéseiket, eloszlathatták esetleges kételyeiket. Ezalatt a gyermekeket játékos foglalkozások várták, melyeken egyben iskolaérettségüket is felmérték.
„Az alapiskola hatáskörzete kiterjed a város környéki településekre is, ennek ellenére diákjaink mintegy kétharmada ipolysági” – jegyezte meg Pálffy Dezső, a tanintézmény igazgatója. Hozzátette: „Néhány éve hirdettük meg családbarát iskolaprogramunkat, melynek keretében olyan közös rendezvényekre hívjuk a szülőket, családokat az év folyamán, hogy kialakulhasson a kötetlen, építő jellegű kapcsolat annak minden résztvevője között. Fontosnak tartjuk azt is, hogy a szülőnek lehetősége legyen napi szinten nyomon követni gyermeke iskolai fejlődését, ezért a különféle alternatív oktatási-nevelési programokat elvetve a hagyományos, klasszikus iskolaprogrammal várjuk a hozzánk jelentkezőket. Véleményünk szerint a szülőnek látnia kell, ha gyermeke valamelyik tantárgynál, tananyagnál lemarad, több gyakorlásra, esetleg segítségre szorul. Tankönyveit, füzeteit hazaviheti, a szülővel együtt átismételhetik az iskolában és a napköziben tanultakat, így a szülők naponta részesei lehetnek gyermekük örömének, tanulmányi sikereinek. Aki viszont nem él ezzel a lehetőséggel, az is nyugodt lehet, hiszen gyermeke felkészülten indul másnap iskolába, mivel a napköziben elvégezte feladatait. ”
A Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola iskolaközpontként működik, óvodai, alapiskolai és gimnáziumi tagintézménnyel. Az iskola jelenlegi összlétszáma meghaladja a háromszáz főt. Az alapiskola alsó tagozatán évfolyamonként egy-egy nagylétszámú osztály működik 23-25 fővel. „Egyházi iskolaként nagyobb hangsúlyt fektetünk a hitoktatásra, ám ez nem kizárólag a hittanórákra korlátozódik. Mivel pedagógusaink megélik hitüket, ezt közvetve is tovább tudják adni tanítványaiknak. Ettől lesz más iskolánk szellemisége“ – tette hozzá Bukor Erzsébet. A beiratkozásra április 15-én 12 és 17 óra között, valamint április 16-án a délelőtti órákban várják az érdeklődőket.
Teljes cikk itt olvasható: http://felvidek.ma/2016/04/az-ipoly... - Szerző: Pásztor Péter
Április van. Már hosszabban és erősebben süt a nap, kirügyeznek és virágba borulnak a fák, kizöldül a természet, szárba szökken a vetés is. A jó gazda a gondosan elkészített termőföldbe elszórja a magvakat, kiülteti a palántákat, s várja, lesi, hogy azok gyökeret eresszenek, megerősödjenek, s bőséges termést hozzanak.
Április van, ez az iskolai beiratkozások ideje is. A felelősségteljes szülő iskolát választ ilyenkor a gyermekének. Anyanyelvének, hitének, elvárásainak megfelelő iskolát, ahol mély gyökereket ereszthet az anyaföldbe, népének kultúrájába, megerősödhet az értelme, az ereje, a hite, s idővel bőséges termést hozhat szüleinek örömére, nemzetének javára, Isten nagyobb dicsőségére.
Szlovákiában 40 év kényszerpihenő után ismét egyházi iskolák alakulhattak, s lassan immár 25 éve, hogy ezek az óvodák, alapiskolák és gimnáziumok Önöket szolgálják. Professzionális, nyitott és jó nevű tanárok várják, telve szeretettel, vidámsággal és figyelemmel a gyermekeket, hogy megmutathassák a világ szépségeit, felkeltsék a tudás iránti vágyat, s felkészítsék az élet kihívásaira a rájuk bízottakat. Az egyházi iskola modern, jól felszerelt, eredményességre törekvő, s nem értéksemleges. Az eredményes oktatás mellett jó erkölcsre, emberségre, becsületre is nevel. Mert minden gyermek érték, akit nevelni és értékes, boldog emberré kell növelni.
Április van. Húsvét időszakát éljük. Újra felidéztük Isten Fiának kereszthalálát, s a dicsőséges feltámadását. Krisztus győzelme a halál felett ma is olyan felfoghatatlan, hogy sokan e szabad és nyílt világban magukba zárva hordozzák a hit kegyelmének virágait…holott a virágokat, a szépséget, a jóságot, az isteni kegyelmet, a Szentlélek ajándékait vétek bezárni. Az Irgalmasság szentévében a templomok kapui ezért is tárultak ki, s nyitva vannak az egyházi iskolák is. Be lehet kukucskálni, széttekinteni, elidőzni ott, s a gyermekünket kézen fogva be is lehet vezetni. A jó gazda is csak ennyit tehet a boldog jövő, a bőséges termés érdekében: időben a jó fölbe elhinti a magokat – a többi az éltető fény, az égből hulló langy eső és az isteni kegyelem dolga…
Kedves szülők! Tisztelettel kérjük Önöket, látogassák meg egyházi iskoláinkat, s gyermekük neveléséhez fogadják el segítő kezünket!
A felvidéki magyar egyházi iskolák szakmai fóruma nevében:
Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont, Gúta
Marianum Egyházi Iskolaközpont, Komárom
Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola, Ipolyság
Boldog Salkaházi Sára Iskolaközpont, Szepsi
Szent János Egyházi Alapiskola, Dunaszerdahely
Szent István Egyházi Alapiskola, Szádudvarnok
Palásthy Pál Egyházi Alapiskola, Palást
Szent Rita Egyházi Alapiskola, Ipolyhídvég
Szent Erzsébet Egyházi Alapiskola, Óvár
Szent Imre Egyházi Óvoda, Párkány
Szent István Óvoda, Tardoskedd
Gratulálunk iskolánk matematikusainak, aki a Pithagoriász matematikaverseny járási fordulóján nagyszerűen teljesítettek - külön kiemelve BALLA Kevint (5.A), aki kategóriája első helyezettjeként végzett, valamint CSIZMADIA Márkot (5.A), aki a 6.helyet érte el. Kategóriájukban 60 versenyző indult.
Két negyedikesünk, MURIN Dániel és BODZSÁR Máté pedig sikeres megoldóként szerepelt a 87 versenyzőből álló listán.
A fiúk felkészítői Doncs Anita és Gódor Beáta tanárnők voltak
GRATULÁLUNK iskolánk diákjainak, akik a TOMPA MIHÁLY ORSZÁGOS SZAVALÓVERSENY kerületi fordulóján is méltón képviselték iskolánkat, név szerint:
2.kat., vers
PÁSZTOR Alíz (4.A) - bronz sáv
KLUKON Adél (5.A) - bronz sáv
3.kat., próza
PÁLFFY Fanni (9.A) - ezüst sáv
4.kat., próza
STRYČKO Dávid (2.G) - ezüst sáv
ZOLCER Gábor (2.G) - bronz sáv
Felkészítő tanáraik: PÁLFFY Zsuzsanna, SZIKORA Andrea és POKORNÝ Ondrusz Anna
Nagy szeretettel GRATULÁLUNK iskolánk diákjaiból álló PIANO elnevezésű verséneklő együttesnek, akik a Tompa Mihály kerületi fordulóján a verséneklő együttesek kategóriájában ELSŐ helyen végeztek. A versenyről tudni kell, hogy Gyurcsó István: Szememben hordozlak című költeményét TURCZI Ákos, 4.G osztályos diákunk zenésítette meg. Énekelt: VILLANT Enikő (3.G), fuvolán PÁLFFY Fanni (9.A), gitáron TAUBER Krisztián (1.G), zongorán VILLANT Enikő játszott. Felkészítőjük: WOLLENT Andrea tanárnő volt. Mindannyiuknak szívből gratulálunk, az országos döntőben pedig nagyon sok sikert kívánunk!
Gratulálunk ANTAL Adriannának, iskolánk 7.A osztályos tanulójának, aki a DOBRÉ SLOVO szlovák nyelvű szavalóverseny járási fordulóján március 18-án kategóriájának 3. helyezését nyerte. Felkészítője: MOLNÁR Margit tanárnő.
A Régióismeret-szakkör legújabb túráján a tanulók Szuhányba jutott el, ahol megkeresték a "Trombitáló követ". Az ifjú természetjárók meg is szólaltatták a mondabeli követ, közben megismerkedtek a Korponai-fennsík természetének egy szeletével. Gazdag József tanár úr ismét egy feledhetetlen kirándulást szervezett.
Az írásbeli érettségi vizsgák az idén 2016 március 15-től 18-ig zajlottak. A 4.G osztályos diákjaink reményeink szerint alaposan felkészültek a megmérettetésre.
Az idei március 15-i ünnepi megemlékezést igazán felemelővé és és meghitté tette vendégeink, az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium és Kollégium diákjainak ünnepi műsora. Ezt követően gimnáziumunk néhány diákja adta elő műsorát. Köszönjük minden résztvevőnek és felkészítő tanárnak a felemelő élményt!
2016. március 7-én került megrendezésre Komáromban a Szép magyar beszéd elnevezésű nyelvművelő verseny kerületi fordulója, melyen iskolánkat MORVA Zsófia (4.G) képviselte, az előkelő 4.helyen végezve. Gratulálunk neki és felkészítőjének, SZIKORA Andrea tanárnőnek!
GRATULÁLUNK gimnáziumunk 3.G osztályos diákjának, MAKOVÍNYI Dávid Sámuelnek, aki a Léván megrendezett Poznaj slovenskú reč elnevezésű szlovák nyelvi verseny középiskolai kategóriájában ezüstsávos minősítést ért el. Gratulálunk felkészítőjének Bukor Erszébet tanárnőnek is.
GRATULÁLUNK Patai Fanni 9.A osztályos tanulónak, aki a kémia olimpia járási fordulóján Léván sikeres megoldóként szerepelt és a középmezőnyben végzett. Érdemes megemlíteni, hogy Fanni a versenyen részt vevő 17 alapiskola 29 diákja közül egyedüli magyar diákként vett részt és képviselte méltón iskolánkat. Gratulálunk felkészítőjének Murin Éva tanárnőnek is.
GRATULÁLUNK gimnáziumunk 2.G osztályos diákjának, URBÁN Alexnak, aki a Nyitrán megrendezett kerületi biológia olimpián munkájával a 2.helyen végzett. Alex ezzel továbbjutott az országos döntőbe. Úgyszintén gratulálunk PÍRI Viktóriának (1.G), aki ugyanezen a versenyen az előkelő 4.helyen végzett, valamint GAJDÁCS Viktória és TÓTH Brigitta 2.G osztályos diákjainknak, akik szintén remekül szerepeltek ezen a versenyen. Március 8-án, pedig 4.G osztályos diákunk, SOLTÉSZ Krisztina versenyzett ugyanitt. Felkészítjük ANTAL Nyustin Ágnes tanárnő.
Gratulálunk iskolánk két csapatának, akik a BIBLIAI OLIMPIA esperességi fordulóján ismét bizonyítottak. ALAPISKOLÁS csapatunk az ELSŐ HELYEN végzett, továbbjutva ezzel az országos döntőbe. A csapat tagjai név szerint: BELÁK Adrián (7.A), KLUKON Rebeka (7.A) és PATAI Fanni (9.A) voltak. Felkészítőjük MOSONYI Marianna tanárnő. GIMNAZISTÁINK, WOLLENT Máté, BEREK Pál és NAGY Bálint ( 1.G) szintén továbbjutottak az országos döntőbe. Felkészítőjük BACSA Beáta tanárnő volt.
Gratulálunk minden fellépő diákunknak a nagyszerű eredményhez, kiemelten az ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐRE továbbjutóknak, név szerint KLUKON Adélnak (5.A), PÁLFFY Fanninak (9.A), STRYČKO Dávidnak (2.GIM) és ZOLCZER Gábornak (2.GIM). A diákok felkészítő tanárai PÁLFFY Zsuzsanna, SZIKORA Andrea és POKORNÝ ONDRUSZ Anna tanárnők voltak. További szép sikereket kívánunk mindannyiuknak!
I.kat. vers
Sztankó Réka - ezüstsáv
Klukon Anna - ezüstsáv
I.kat. próza
Šiket Péter - ezüstsáv
Pálffy Zsuzsanna - ezüstsáv
II.kat.vers
Rádi Sarolta - bronzsáv
KLUKON ADÉL - aranysáv
II.kat. próza
Vasi Nélia - bronzsáv
III.kat.vers
Patai Fanni - bronzsáv
Szmolka Barbara - ezüstsáv
III.kat. próza
Klukon Rebeka - ezüstsáv
PÁLFFY FANNI - aranysáv
IV.kat. próza
STRÝČKO DÁVID - aranysáv
ZOLCER GÁBOR - aranysáv
A Tompa Mihály Országos Szavalóverseny körzeti fordulóján kimagasló eredményeink születtek. 19 induló versenyzőnk közül 12-en dobogós helyezést értek el, így továbbjutottak a Léván megrendezésre kerülő járási fordulóra. Gratulálunk minden versenyzőnknek, azoknak is, akik most nem jutottak tovább, a továbbjutóknak külön elismerés és dicséret jár. A diákok felkészítői: Pálffy Zsuzsanna, Szikora Andrea és Pokorný Ondrusz Anna.
Dobogós helyezéseink:
I.kat.vers: 2.hely_SZTANKÓ Réka (3.A)
3. hely_KLUKON Anna (3.A)
I.kat.próza: 1. hely_PÁLFFY Zsuzsanna (1.A)
2. hely_WOLLENT Zsófia (3.A)
3. hely_ŠIKET Péter (2.A)
II.kat.vers: 2.hely_RÁDI Sarolta (4.A)
3. hely_KLUKON Adél (5.A)
II.kat. próza:3.hely_VASI Nélia (6.B)
III.kat.vers: 1. hely_PATAI Fanni (9.A)
3. hely_SZMOLKA Barbara (9.A)
III.kat.próza: 1.hely_PÁLFFY Fanni (9.A)
3.hely_KLUKON Rebeka (7.A)
A mai verseny további sikeres szereplői: RÁDI Mátyás (1.A), CSÁKI Tamás (1.A), WOLLENT Anna (5.A), GYUROVICS Viktória (4.A), SOLTÉSZ Viktória (5.A), ANTAL Adrianna (7.A), KARVAI Mercédesz (8.A).
Egynapos közös sízés - immár második alkalommal ebben az évben - a tavaszi szünet első napján Donovalyn. Csodálatos, ragyogó napsütés, vakító hó, jókedv - egy remekbe sikerült nap alkotóelemei mind a helyükön voltak.