Navigáció

4469877
  • TANÉVNYITÓ SZENTMISE

    Egy rendhagyó év rendhagyó tanévkezdése szeptember elsején este 6 órakor az ipolysági római katolikus templomban. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk! 

  • TANÉVNYITÓ 2020/2021

    Értesítjük diákjainkat és a kedves szülőket, hogy az aktuális járványügyi helyzetre való tekintettel a hagyományos ünnepi tanévnyitó a templomban idén elmarad.

    A tanév szeptember 2-án reggel 8:00 órakor kezdődik az osztályokban kizárólag a diákok számára. Kis elsőseinket természetesen egy szülő szájmaszkkal felkísérheti az osztályba, ahol a tanító nénik fogadják őket. 

    A tanévnyitó idén az iskolarádión keresztül lesz közvetítve. Ezt követően az osztályfőnökök megtartják az első osztályfőnöki órát. Az iskolai étteremben csütörtöktől azaz szeptember 3-ától  lehet étkezni.

     

  • FELHÍVÁS!

    Esterházy János Gyermek Alkotótábor 2020 - augusztus 24 - 28. között.

    Rajzolni, alkotni szerető, a képzőművészet iránt érdeklődő, az AI felső tagozatos diákjainak és szüleiknek a figyelmébe ajánljuk. Az alsóbodoki Isten Szolgája Esterházy János Zarándokközpont első alkalommal hirdeti meg azaz idén, augusztus 24-e és 28-a között megrendezésre kerülő Esterházy János Gyermek Alkotótábort. Művészeti vezető: Lencsés Zsolt freskófestő, festőművész. A szülők gyermekeik előzetes jelentkezését az info@esterhazyjanos.eu címreküldhetik, ugyanitt kaphatnak bővebb tájékoztatást a táborral kapcsolatban. Részletek a következő linkre kattintva olvashatók.

  • Tanszercsomagok a 2020/2021-es tanévre

  • A magyar kultúráért és oktatásért pályázat

    Örömmel tudatjuk, hogy alapiskolánk épülete egy sikeres pályázatnak köszönhetően ismét megújul. A felvidéki pályázatot a Bethlen Gábor Alap írta ki A magyar kultúráért és oktatásért címen, mely kiírásra 411 pályázat érkezett, ebből 103 volt sikeres. Iskolánkon a mintegy 10 millió forint értékű felújítási munkálatok még a nyár folyamán kezdődnek el. Ezúttal az alapiskola illemhelyeinek felújítására, a földszinti folyosó festésére, ablakok és beltéri ajtók cseréjére, új világítótestek felszerelésére kerül sor.  Hálásan köszönjük a lehetőséget, melynek köszönhetően újabb álmunk válhat valóra. Célunk a gondozásunkban lévő öreg, de annál értékesebb történelmi épületek oly mértékű rendbehozatala, felújítása, melynek eredményeképpen a hozzánk járó gyerekek teljes komfortban, esztétikus környezetben tanulhatnak.   

  • ISKOLANYITÁS

    A június 1-jei iskolakezdéssel kapcsolatos információk az alábbi csatolt dokumentumban olvashatók. Itt tölthető le az a szülői nyilatkozat is, mely a gyermek és a család egészségi állapotát igazolja. Hétfőn, június elsején csak ezzel az érvényes nyilatkozattal kezdhetik meg a gyermekek a tanulást.

  • Ballagó diákjaink búcsúznak

    Új fényképek a Ballagás albumban

    Kedves ballagó diákjaink!

    Különlegesek és egyedi személyiségek vagytok, összetartóak jóban és bajban egyaránt. Ennek és osztályfőnökötöknek köszönhető, hogy a tegnapi nap is különleges és felejthetetlen lett. A „ballagás“ sikerült, igaz, egy kicsit más volt. Tele váratlan meglepetésekkel - Ildikó osztályfőnökötök benneteket, Ti pedig minket leptetek meg.  Köszönjük a „ballagó szerenádot“, az időt, melyet tegnap nekünk szenteltetek. Sosem feledünk benneteket! Vigyázzatok magatokra és egymásra!

     

    Búcsúzunk Tőletek: Agócs Áron, Buris Levente, Dobos Mónika, Hero Mónika, Hijazin Evelyn, Hocsák Marian, Hoksza Emese, Kiss Stefánia, Kollár Jennifer, Kollár Vanessa, Pálffy Fanni, Patai Fanni, Petényi Veronika, Šebian Dávid, Siket Viki, Tamás Dávid.

  • Értesítés

    2020.04.27.

    Értesítjük a tisztelt Szülőket, hogy csütörtökön, április 30-án reggel 8:00 - 11:00 között az iskola gondnoka rendelkezésükre áll abban, hogy azokat a személyes tárgyakat, melyekre otthon szükségük van (papucs, ruhanemű), elvihessék. Az alapiskola és a gimnázium épülete is a Billa parkolója felőli nagykapun keresztül közelíthető meg. 

  • Napközis és ovis illetékek

    2020.04.27.

    Értesítjük a tisztelt Szülőket, hogy aki vissza kívánja igényelni az április és május hónapra eső, előre befizetett óvodai és/vagy napközis illetéket, az az iskola e-mail címére (kancelaria@czsffsahy.edu.sk) küldje el a számlaszámát, gyermeke nevét és osztályát, valamint saját nevét a jövő hét folyamán, vagyis a 2020. április 27 -  május 1. közötti időszakban. Azoknak, akik nem igénylik a visszafizetést, automatikusan hozzászámoljuk a jövő évre eső összeghez. 

  • Elmaradnak a szóbeli érettségi vizsgák!

    Érettségire készülő diákjaink, figyelem!

    Branislav Gröhling oktatásügyi miniszter ma délután 13:00 órakor sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az idén minden középiskolán elmaradnak a júniusra tervezett szóbeli érettségi vizsgák. Az aktuális információkat a minisztérium honlapján találjátok az alábbi linken:

    https://www.minedu.sk/rozhodnutie-o-terminoch-a-organizacii-internej-casti-maturitnej-skusky-v-case-mimoriadnej-situacie-v-skolskom-roku-20192020/

    Az érettségi vizsgákkal kapcsolatos aktuális tudnivalókról e-mailen keresztül fogunk benneteket értesíteni.

  • BEIRATKOZÁS AZ 1.OSZTÁLYBA

    Tisztelt Szülők, kedves Gyerekek - leendő első osztályosok!Április az alapiskolás beiratkozások hónapja, ezért mi is felkészültünk arra, hogy szeptemberben találkozhassunk Veletek az iskola tantermeiben - az iskolapadokban. A beiratkozás idén másképp alakul, mint az elmúlt években, de ez egy ilyen különleges tanév - mint amilyen különleges elsősök lesztek Ti is! :)Idén először lehetőség van az elektronikus beiratkozásra, melyet iskolánk weboldalán keresztül lehet elérni. Aki a személyes beiratkozást választja, azt is megteheti április 17-én és 18-án az iskola igazgatóságán. A rendkívüli helyzetre való tekintettel kérjük a tisztelt Szülőket, hogy csak egyedül, gyermekük nélkül jöjjenek a szükséges iratokkal: a személyi igazolvánnyal és gyermekük anyakönyvi kivonatával.

    ELEKTRONIKUS BEIRATKOZÁS A KÖVETKEZŐ LINKEN KERESZTÜL: https://cogff.edupage.org/register/

    Bővebb információval ill.bármilyen segítséggel a 0902 487 125-ös telefonszámon (Bukor Erzsébet, az alapiskola igazgatóhelyettese) vagy Facebook-on keresztül (https://www.facebook.com/Fegyverneki-Ferenc-Katolikus-Iskola-1105624546122317/) szolgálunk.

  • Segítség diákoknak és szülőknek

    A házi feladat viszaküldésének módja

  • A helyes kézmosás 6 lépése

  • Online oktatás

    Ezúton tájékoztatjuk a tisztelt Szülőket, hogy jövő hét hétfőtől (március 23.) kezdve az alapiskola felső tagozatán és a gimnázium négy osztályában elindítjuk az online távoktatást. Az alapiskola alsó tagozatán ez egy héttel eltolódik, azaz abban az esetben, hogy a kormány új döntése értelmében még nem kezdenénk el az iskolai oktatást, akkor március 30-adikától alsósaink is áttérnek az online oktatásra.

    Kérünk ezért mindenkit, hogy figyelje gyermeke osztályfőnökének ezirányú utasításait. A kommunikáció az eddig ismert internetes csatornákon keresztül zajlik továbbra is (Messenger, e-mail).

    Az alapiskolások házi feladatait iskolánk EduPage oldalán (cogff.edupage.sk) tesszük közzé (ehhez mindenkinek van belépési kódja, szükség esetén az osztályfőnöktől elkérhető) a gimnazisták pedig a Google osztálytermén, a Classroomon keresztül tanulnak.

    Felhívjuk a tisztelt Szülők figyelmét, hogy a kialakult helyzetre való tekintettel vegyék komolyan és felelőségteljesen gyermekük online tanulását. A küldött feladatok és leckék elvégzése kötelező, ezért kérjük, felügyeljék gyermekük rendszeres tanulását!

    Köszönjük megértésüket és együttműködésüket!

  • Koronavírus_Két hét távoktatás

    Tisztelt Szülők, kedves Diákok!

    A Szlovák Oktatásügyi Minisztérium utasítása alapján az iskolában történő oktatás 2020. március 16-tól március 29-ig szünetel a koronavírus terjedésének megfékezése céljából. 

    Az előttünk álló két hét nem szünidő. A kilencedikesek és a gimnazisták folyamatos on-line kapcsolatban lesznek pedagógusainkkal, kiknek irányításával napi szinten végzik majd a rájuk szabott feladatokat. A kisebbek pénteken megkapták az ismétléshez szükséges leckéket,

    Ismételten felhívjuk mindenki figyelmét arra, hogy legyen tekintettel a helyzet drámaiságára és komolyaságára. Az előttünk álló, várhatóan csupán két hét kényszerpihenőt felelősségteljesen töltsék. Lehetőség szerint szüntessenek meg minden kapcsolatot a külvilággal, a vásárlásokat a családonként lehetőleg egy személy végezze és ez csak az élelmiszerre, orvosságra illetve háztartási és testápoló cikkekre korlátozódjon.

    Vigyázzon mindenki magára és környezetére, hogy hatékonyan meg tudjunk küzdeni jelenleg legnagyobb ellenségünkkel, a láthatatlan vírussal! Reményeink szerint március 30-án talállkozunk ismét az iskolában!

    Kérjük, folyamatosan kísérjék figyelemmel az aktuális információkat iskolánkkal kapcsolatban a weboldalunkon, ill. a Facebbok oldalunkon!

oldal:

Újdonságok

Kapcsolat

  • Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola - Katolícka spojená škola F. Fegyvernekiho s VJM - SNP 4, Šahy - Ipolyság
    SNP 4
  • +421-36-7411032 - sekretariát - titkárság
    +421-911 387965 - riaditeľ - igazgató

Photogallery