Megint van minek örülnünk. A Földrajz Olimpia járási fordulóján 2022.február 17-én 6 tanuló vett részt, nevezetesen Csáki Anna (5.A), Jekkel Linda (6.A), Csáki Tamás (7.A), Škultéty Anton Denis (7.A), Marczal Jennifer (8.A) és Sztankó Réka (9.A), s mind a hatan sikeres megoldók lettek. Ehhez az eredményhez szívből gratulálunk.
Február 18-án Tündérországban (1.A) nagy nap volt. Tündérkirálynő (Pálffy Zsuzsi tanító néni) fogadta nagy szeretettel kis barátait. Soha véget nem érő mulatság vette kezdetét. A mulatságon kipróbálhatták a seprűtáncot, széktáncot, elvonatozhattak a pozsonyi sétatérig. Megtalálhatták Tündérország rejtett kincseit, amiért Tündérkirálynő ajándékokkal és a kincsek egy részével jutalmazta meg barátait. Természetesen a bőség asztaláról is csemegézhettek. A kis látogatók boldogan búcsúztak el Tündérkirálynőtől. Viszontlátásra, legközelebb!
Kérjük a kilencedikes diákokat, hogy érkezéskor hozzák magukkal az alább csatolt dokumentumot (Písomné vyhlásenie návštevníka o bezpríznakovosti) az egyik szülő aláírásával. Várunk Benneteket szeretettel!
2022. február 15-én iskolánk is bekapcsolódott a Nemes Nagy Ágnes tiszteletére megrendezett közös olvasásba. A csíkszeredai központú, immár 14. alkalommal megrendezett nemzetközi felolvasómaratonon rendszeresen részt veszünk a helyi könyvtár felkérésére, melyet ezúton is köszönünk. Idén a jelenlévő 208 diákunk az írónő 100. évfordulójára emlékezett - mindenki a maga osztályában olvasott, a karanténban lévő osztályok pedig otthonról, a világháló segítségével.
2022. február 7-én alsó tagozatos kis diákjaink kipróbálhatták magukat a Tompa Mihály Országos Verseny iskolai fordulóján. A vers- és mesetanulás senkinek sem okozott gondot. Nagy szorgalommal és igyekezettel tanulták meg versikéiket, meséiket és próbálták minél színesebbé tenni előadásukat. Volt, aki otthoni környezetből csatlakozott a családias hangulatú versenyhez. Íme a kiválasztottak névsora, akik továbbjutottak a körzeti fordulóra: Balogh Johanna Franciska(1.A), Dian Kende Zalán(1.A), Lomen Péter(1.A), Dian Hunor(1.A), Skerlec Gréta(2.A), Schultz Viktor(3.A), Makovínyi Sarlott(3.A), Varga Emese Anna(4.A), Izsmán Lídia(4.A), Lilia Réka(4.A).
Sok sikert kívánunk mindenkinek!
Hasznos és élménydús délelőttöt töltöttek együtt alsó tagozatos és óvodapedagógusaink a féléves szünet napján, pénteken. Az élményeket Skabela Rózsika nyújtotta, aki nagyszerű módszerének lényegét, az ÉLŐ KÉPEKKEL való munkát mutatta be. Ezen kívül bepillantást nyerhettünk a teljesen új, még "ropogós" másodikos szlovák nyelvkönyvébe és a hozzá tartozó munkafüzetbe. Mivel mi már az első osztályban ezzel a módszerrel és ezekből a könyvekből tanítunk, nagy örömmel fogadtuk a hírt, miszerint már elkészült a másodikos tankönyv is. A módszer lényege a játékos tanulás - legfőbb cél pedig az, hogy a gyerekek szeressék a szlovák órákat, és ne féljenek beszélni, tudjanak önállóan mondatokat alkotni, később pedig ki tudják fejezni saját gondolataikat. A képekből sugárzik a jó hangulat és a játékosság - a gyerekeknél ugyanerre a hatásra számítunk!
Most mindenki nevessen, mosolyogjon, szeressen!” volt a jelszava a 3.A osztályos tanulóink idei farsangi báljának. Örömmel elfogadták az Erdei Manólány (alias Jusztin Czaudt Éva tanító néni) meghívását, aki először N. Tóth Anikó: Alacindruska c. mesekönyve segítségével mutatta be erdőlakó barátait. Ezután különleges maszkokat készítettek a boldog farsangolók, melyet mindenki a saját jelmezéhez tervezett. Majd következett az igazi báli hangulat! Magyar népzenére ropták a táncot a lelkes „erdőlakók”! Volt párkereső, szobortánc, maszkos lufitánc, kanalas verseny, Titkos doboz - és a megunhatatlan széktánc! Hálás köszönet a szülőknek a támogatásért és a szebbnél-szebb jelmezekért!!! Jövőre folytatjuk….
Az alapiskola 8.A és a gimnázium 1.G és 2.G osztályos diákjai utazhattak el 5 fantasztikus napra az idei sítúrára, mely január 31-február 4-én valósult meg. A reggeli sikeres tesztelés után mind a 36 tanuló és az 5 pedagógus elindulhatott Kisgaramra. Délelőtt és délután a sízés alapjaival ismerkedtek a diákok, az ügyesebbek már az első nap kipróbálhatták a felvonót. Az esték is vidámak és szórakoztatóak voltak, melyeket különféle csapatépítő játékok és versenyek színesítettek.
JÓ HÍR!
A Rákóczi Szövetség a Felvidéken 2022 szeptemberétől 16 iskolabusszal segíti a magyar iskolába járást.
Köszönjük a Magyar Kormány bizalmát és támogatását!
Iskolánk diákjai idén januárban is nagy számban küldték be munkáikat a Palóc Társaság által immár XXVI., a Magyar Kultúra Napja alkalmából meghirdetett esszéíró pályázatra. Mindkét kategóriában remek eredmények születtek:
ALAPISKOLA
I. díj Szalay Szabolcs 8.A.
II. díj Csóvány Adrián 8.A
GIMNÁZIUM
I. díj Murin Dániel I.G és Nagy Jázmin I.G
II. díj Rádi Sarolta I.G
III. díj Csáky Katalin III.G
A zsüri különdíja: Dekický Ákos I.G és Fajčík Viktor I.G
A pályamunkák elkészítését Wollent Andrea, Szikora Andrea és Bolgár Katalin tanárnők segítették. Valamennyi díjazottnak és felkészítőiknek szívből gratulálunk!
Január 13-án online került megrendezésre az angol olimpia járási fordulója. Iskolánkat 4 diák képviselte 4 különböző kategóriában, név szerint Szepesi Ferent Máté (7.A), Szmolka Levente (9.A), Bodzsár Mária (I.G) és Halai Erik (III.G). Köszönjük mendegyiküknek, hogy képviselték iskolánkat, Bodzsár Marcsinak pedig külön is gratulálunk, hiszen a 2. helyen sikerült végeznie. A felkészítő tanárok Belák Lajos és Ďurkovič Anita voltak.
Legegyszerűbb módja a tünetmentességi nyilatkozat leadásának az elektronikus kitöltés, mely iskolánk honlapján néhány kattintással megtehet. Ehhez szülői belépési kóddal kell rendelkezni, melyet az osztályfőnökökön keresztül minden szülő megkapott.
Az iskolát csak tünetmentes gyermek látogathatja. Vigyázzunk egymásra!
Áldott negyedik adventi vasárnapot kivánunk mindenkinek ezzel az angyali hangú kis énekkel, melyet a 3.A osztályosaink adtak elő iskolánk kápolnájában.
Talán még soha ennyi gyönyörű betlehem nem gyűlt össze alsó tagozatosaink jóvoltából a hagyományos karácsony előtti kiállításunkon, mint az idén. Köszönjük a kedves szülőknek a támogatást, a segítséget, az ösztönzést, valamint azt, hogy a felkérést elfogadták és gyermekeikkel együtt megalkották ezeket a kedves, szívmelengető ajándékokat, melyeket karácsonykor elhelyezhetnek a karácsonyfa alá, a kis Jézus jászolához. Külön köszönet a kiállítás megszervezéséért Mosonyi Marianna hitoktatónknak.
A komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont a Patrona Nostra Kht-vel közösen újból meghirdette hagyományos, bibliai témájú Bárka-rajzversenyét a felvidéki óvodások, valamint alap- és középiskolások részére.
„A Bárka“ elnevezésű verseny idei témája Dávid király története volt. A versenyben iskolánk tanulói is sikeresen szerepeltek, és kiváló eredményeket értek el. Minden alkotónak és felkészítő tanárnak (Jusztin Czaudt Éva, Szikora Andrea) gratulálunk, és külön dicséret illeti a helyezetteket.
B2 kategória:
Bényi Mária Borbála_3.A – ezüst sáv
Nagy Fanni_3.A – bronz sáv
C2 kategória:
Vanek Bianka_7A – arany sáv
Marczal Jennifer_8A– arany sáv
Balla Bianka_7A – ezüst sáv
Pálffy Zsuzsanna_7A – bronz sáv
További szép sikereket, művészi élményeket kívánunk!
Közel 100 darab gyönyörű "Cipős doboz" érkezet Ipolyságról a váci Szorgos Kezek Háza közösségéhez
a Fegyverneki Ferenc Katolikus Iskola tanulói, tanárai és családjaik jóvoltából. Hálásan köszönjük, a rászoruló gyermekek nevében!
Cipősdobozba zárt szeretet és odafigyelés - nagy örömünkre nagyon jó helyre kerültek csomagjaink, köszönjük a kedves fogadtatást - jövőre is gyűjtünk, hisz a Teremtőnek hála, nagyon sok jó ember él a Földön - és közvetlen környezetünkben is! Köszönjük még egyszer az adományokat!
Sportolj az egészségedért!
Az ipolysági Szokoly Alajos Olimpiai Klub rajzversenyt hirdetett, melynek célja a fiatalok figyelmének felhívása a sport és az olimpia fontosságára. Nagy örömünkre iskolánk tanulói is eredményesen bekapcsolódtak a versenybe.
1.kategória: Izsmán Lídia (4.A) – 3.hely
2.kategória: Lomen Zsófia (7.A) – 1.hely
Bojtos Viktória (7.A) – 2.hely
Csáki Anna (5.A) – 3.hely
A zsűri különdíja: Jekkel Linda (6.A)
Bohus Barbara (8.A)
Különleges alkotás: Chebeň Tímea (7.A)
A tehetséges diákoknak és felkészítőiknek szívből gratulálunk, és további sikereket kívánunk!
A szlovákiai magyar nyelvű Mária Rádió rajzpályázatot hirdetett a magyar nyelvű alapiskolák és középiskolák körében. A pályázat célja a keresztény, a családi és a nemzeti kulturális értékek megismerése, közvetítése volt. A pályázatba iskolánk tanulói is bekapcsolódtak.
Díjazott diákok:
Csóvány Tünde (5.A)
Lomen Zsófia (7.A)
Bohus Barbara (8.A)
A díjazott tanulóknak és felkészítőiknek szívből gratulálunk, és további jó alkotókedvet kívánunk!