Ezúton is köszöntjük diákjainkat, és kívánunk mindannyiuknak sikeres, boldog tanévet!
Tisztelt Szülők! Kedves diákok!
Meghívunk Benneteket szeptember 5-én iskolánk ünnepélyes tanévnyitójára, melynek programja a következő:
7:45 gyülekező az osztályokban, majd közös levonulás a templomba,
8:15 tanévnyitó szentmise az ipolysági római-katolikus templomban, utána ünnepélyes tanévnyitó,
10:00 rövid osztályfőnöki órák az iskolában.
VÁRUNK BENNETEKET NAGY SZERETETTEL!
Kedves Szülők és Diákok! Szeptemberben egy csomagban megvásárolhatók lesznek a tanévre előírt tanszercsomagok az iskolában. Ezt az igényüket kérjük, előre jelezzék az osztályfőnököknél legkésőbb július 25-éig, hétfőig.
Szerencsésen megérkeztünk a Zánkai Erzsébet - táborba.
A tábor minden napján igen gazdag programok vártak bennünket: hajókázás, kalandpark, sárkányhajókázás, a Fővárosi Nagycirkusz előadása, kézműves foglalkozások (gyöngyfűzés, fakanálbábu- készítés, decoupage) , trambulin, középkori csatajáték, gólyalábas színház, strandolás. A Tábori Olimpián sikeres eredményeket értünk el: Bakai Bálint dekázás kategóriában 2. helyezés, Lomen Zsófia ugrókötél kategóriában 1. helyezés, Gucký Sára dekázás kategóriában 2. helyezés, Póczik Gábor ugrókötél kategóriában 3. helyezés. A tábor egy fergeteges záróceremóniával (búcsúbulival, tüzijátékkal) végződött. Köszönjük a Patrona Nostra Kht. -nek, hogy lehetővé tette diákjaink számára az Erzsébet - táborban való részvételt!
A gyerekek véleménye a táborról: "nagyon jó, remek, fantasztikus, élvezetes, izgalmas, jól érezzük magunkat, a Balaton szuper, kedvesek a TESO-k (a Tábori Együttélést Segítő Operatív munkatársak), jó a társaság, sok a táborban a játék és a program, találtunk új barátokat, sokat lehet itt mulatni.
Köszönjük szépen a lehetőséget! Nagyon hálásak vagyunk midenkinek!
Kicsik voltunk, nagyok leszünk,
Hívogat az iskola,
De téged, szép óvodánk,
Nem felejtünk el soha.
Búcsúzunk kilencedikeseinktől - sok szerencsét a továbbiakban, vigyázzatok Magatokra! A jó Isten kísérjen utatokon!
Ma elballagott 26 kilencedikes diákunk. Bár nem voltatok tankönyv szerinti osztály, mindegyiktek egy külön egyéniség: egy kicsit háborgó, egy kicsit lázadó, egy kicsit lezser vagy túl laza - de mind egytől egyik szeretni való Örülünk mindazoknak, akik nálunk folytatják a megkezdett utat, de azokat is visszavárjuk, akik más irányba fordították a kormányrudat. A jó Isten őrizze lépteiteket.
Az osztálydíszítés a ballagó osztálynak a 8.A osztály ügyességének és fantáziájának köszönhetően! Gratulálunk, nagyon szép lett!!!
Június 24-én az alapiskola 1. és 4.osztálya osztálykiránduláson vett részt Budapesten. Meglátogatták a Tarzan parkot, ahol lehetőség volt csúszni, mászni, ugrálni, hintázni, homokozni, vizeskedni... A gyerekek nagyon jól érezték magukat, ügyesen kipróbáltak mindent, majd egy jót pancsoltak a vizes játszótéren.
Az 5.A osztály vonaton utazva látogatta meg a közeli híre fürdővárost Gyűgyöt.
Június 23-án Balassagyarmatra kirándult a 6.A és 7.A osztály, ahol egy izgalmas mozizás várta őket.
2022 6.22-én, két év kihagyás után ,ismét meggrendezésre került az "A mozgásban a főtér"elnevezésű rendezvény. Iskolánk is segítő kezet nyújtott a szervezőknek. A sok sportolási lehetőség közül az iskola mellett működő atlétikai klub is előkészített egy a akadálypályát. Ezen rendezvényen belül szervezték meg az OLIMPIAI FUTÓGÁLÁT, ahol iskolánkat az alapiskola 5. évfolyamától a gimnázium 3.évfolyamáig bezáróan 28 diák képviselte. Szinte minden kategóriában voltak érmes versenyzőink:
5-6. évfolyam - LÁNYOK:
1.hely-Mokso Kamilla
3.hely-Csáki Anna
FIÚK:
1.hely-Hornyacsek Kevin
5.hely-Bakai Bálint
7 - 9.évfolyam - LÁNYOK:
3.hely - Marczal Jennifer
5.hely - Mihalovics Júlia
FIÚK:
3.hely - Jusztin Elek
5.hely - Orosz Ádám
GIMNÁZIUM
1-2. évfolyam_LÁNYOK:
4.hely - Nagy Jázmin
FIÚK:
4.hely - Murin Dániel
3-4. évfolyam
LÁNYOK:
2.hely - Tóth Vanessa
3.hely - Csáky Katinka
Gratulálunk mindenkinek!
Két év kihagyás után, végre élvezhettük a Börzsöny adta friss levegőt, a gyönyörű kilátást, a madarak csicsergését!!!
A Szürke Farkasok ( 2.A) és a Barna Medvék ( 3.A) a június 20-án kezdődő Erdei Iskolát egy 9 km-es túrával kezdték Pesek Géza bácsi erdész vezetésével, ahová kisvasúttal érkeztek meg. A második napon Eszter néni vezetésével a gyerekek erdei séta keretén belül kis kosárkákba gyűjtöttük a gyógynövényeket. A finom ebédig közösségi játékokat játszottunk,majd Bea néni érdekes előadást tartott arról, hogy " Mivel foglalkozik az erdész?"
A 3. napot arborétumban töltöttükA napunkba egy jó kis számháború is belefért, ahol a hiúzok a vadmacskákkal szálltak szembe. Köszönjük ezt a csodás napot is !!!
Szívből köszönjük az Ipoly Erdő Zrt. erdészénék és fővadászának Pesek Géza bácsinak és kedves feleségének Bea néninek a szeretetteljes gondoskodást, az érdekfeszítő előadásokat, a fantasztikus programokat, melyekkel teljesíteni tudtuk az ERDEI ISKOLA célját. A mai utolsó napunkon megismerkedhettünk az erdészek szerszámaival és azok használatával Köszönjük szépen!!!
Július 20-án megkezdődött a 4.osztályosok 4 napos erdei iskolás programja, amely a Jégmadár látogatóközpontban van a Somoson. A 4 nap alatt a következő programok vártak ránk:
- túra a Kopasz hegyre, a Somos tetőre és a Veronika rétre,
- játékos foglalkozások az erdő élővilágáról és a tanösvény megismerése,
- az Ipoly-menti madárfajok megismerése, webkamerás felvételek figyelése, madárgyűrűző bemutató,
- kézméves tevékenységek - karkötő készítése
Megállapíthattuk, hogy egy csodaszép helyen lakunk itt az Ipoly folyó mentén, csodálatos környezettel. Hálásan köszönjük a Jégmadár látogatóközpont minden alkalmazottjának a segítőkészséget, gondoskodást, kiszolgálást és az erdei iskola szervezését!
Első alkalommal érkezett iskolánkba június 27-én Márk Tibor, az Árral Szemben a Jövőért Alapítvány elindítója, aki a gimnázium tanulóinak tartott modern és interaktív drogprevenciós előadást, amely nemcsak rendkívül érdekes, de elsősorban hiteles volt. Tibor céljaként tűzte ki, hogy a fiatalok körében felvilágosító, prevenciós tevékenységek megszervezésén keresztül nyújtson segítséget. Ezért most járja az iskolákat, hogy segítsen minden rászoruló fiatalnak.
Köszönjük Tibornak ezt az érzelemdús közvetlen beszélgetést, a személyes élményekben gazdag beszámolót és a hasznos tanácsokat! Már várjuk a jövő évi találkozót!
Június 20-án a gimnázium jelenlegi és volt diákjainak 50 fős csapata a lengyelországi Auschwitzba látogatott, hogy megemlékezzen a 2. világháború idején elhurcolt és meggyilkolt magyar és más nemzetiségű zsidókra. Az Auschwitz-Birkenau haláltáborokban több mint 400 000 magyar zsidó lelte halálát. Az ott elkövetett szörnyűségek és kegyetlenkedések ellenére is ajánljuk mindenkinek, hogy életében legalább egyszer látogasson el a táborba szembesülni a múlttal, hogy ehhez hasonló szörnyűség soha többé ne történjen meg! Köszönjük Molnár Margit tanárnőnek, hogy megszervezte az exkurziót.
A 8.A és a 9.A osztály tanulói június 14-én tanulmányi kiránduláson vettek részt Budapesten. Délelőtt folyamán a főváros nevezetességeivel ismerkedtek. A sétát a Vajdahunyad váránál kezdték, megcsodálták a Magyar Zene Házát, felmentek az új Néprajzi Múzeum tetőívére, ahonnan szép kilátás nyílt a Városligetre. A sétát a Hősök terénél fejezték be. Ekkor a nyolcadikosok ellátogattak a Cyberjump Trambulin Parkba. Az itt töltött idő felért egy komolyabb testmozgással. A kilencedikesek ezalatt moziban voltak a Westendben. A tanulmányi kirándulásra a 45 diákot 4 pedagógus kísérte el.
Jjúnius 17-én immár 22. alkalommal került megrendezésre a Millenniumi Ösztöndíj átadása. Az ösztöndíjat a magyar államalapítás millenniumának tiszteletére az Ipolysági Magyar Gimnázium egykori diákjai, Csáky Pál, Molnár Imre és Vanda Károly alapították 25. évi érettségi találkozójuk alkalmából. Az idei díjazottunk Klukon Rebeka végzős diákunk, aki kiváló tanulmányi és versenyeredményeiért, a kózösségünkért végzett önzetlen munkájáért valamint az Iskola méltó képviseletéért érdemelte ki e ösztöndíjat.
Rebeka, szívből gratulálunk, s további sikereket kívánunk az egyetemi tanulmányaidhoz!
2022. június 16-án került sor IPOLYSÁG VÁROS és a SZOKOLYI ALAJOS OLIMPIAI KLUB megrendezésében a GYERMEKATLÉTIKA - versenyre az alsó tagozatos tanulók számára. A verseny helyszíne a Pongrácz Lajos Alapiskola volt. Nagy Öröm volt számunkra, hogy az iskolánk mellett működő atlétikai klub 2 ügyes csapatot indíthatott. A 6 tagú csapatok a meleg időjárás ellenére is fantasztikusan teljesítettek. A versenyen résztvevő 8 csapatból iskolánk diákjai elhozták a gyönyörű 1. és 6. helyezést. Név szerint: Mezei Máté, Nociar Patrik, Bakai Péter, Zolczer Izabella, Prétor Emese, Bolya Boglárka, Csáki Noé, Jusztin Mihály, Varga Noel, Nagy Fanni, Lőrincz Lilien, Hevő Tímea. Sok szeretettel gratulálunk az egész csapatnak és felkészítőiknek: Pálffy Zsuzsi és Bucsko Tünde tanító néniknek.
Nagyon ügyesek vagytok, büszkék vagyunk rátok!
2022. június 11-én zajlott le Komáromban a Jubileumi XV. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál, melynek részese volt iskolánk 4.A osztályos diáklánya Varga Emese Anna. Idén rekord számú, azaz 160 alap- és középiskolás jelentkezett a versenybe. Emese szorgalmával megtanult 2 költő versével képviselte méltón iskolánkat. Kategóriájában(1-4. évfolyam), ezüstsávos minősítést ítélt Emesének a zsűri. Sok szeretettel gratulálunk Emesének és felkészítőjének, Pálffy Zsuzsi tanító néninek!
Szívből gratulálunk iskolánk diákjainak, akik a Palóc Társaság által meghirdetett esszéíró versenyen Budapesten kimagasló eredményeket értek el. Két diákunkat, Szalay Szabolcsot és Nagy Jázmint az a megtiszteltetés érte, hogy dolgozatukat fel is olvashatták a közönség és a zsűri előtt. Nagyon büszkék vagyunk mindnyájatokra, csak így tovább!
Alapiskolás kategória:
I.díj - Szalay Szabolcs (8.A)
II.díj - Csóvány Adrián (8.A)
Középiskolás kategória :
I.díj - Nagy Jázmin és Murin Dániel (I.G)
II.díj - Rádi Sarolta (I.G)
III. díj - Csáky Katalin (III.G)
Különdíj: Dekický Ákos és Fajčík Viktor (I.G)
Tavalyi - 2020/2021 évi eredményeink (a pandémia miatt tavaly nem kerültek kiosztásra a díjak)
III.díj -Jusztin Lehel, Wollent Anna (tavalyi I.G)
Különdíj: Balkó Nikolett (I.G), Moči Viktória (II.G)
Felkészítő tanárok: Bolgár Katalin, Pokorný Ondrusz Anna, Wollent Andrea, Szikora Andrea.
Köszönjük!
Iskolánk Magnificat gyermekkara Wollent Andrea tanárnő vezetésével immár hetedik alkalommal vett részt a háromévente megrendezésre kerülő Csengő Énekszó országos kórusfesztiválon Érsekújvárban. Az idei fesztivált az elmúlt időszak korlátozásai miatt (nem engedélyezték a közös éneklést, az osztályok keveredését az iskolákban) sávozások nélkül hirdették meg, csak azokat minősítették, akik ezt külön kérték. Sajnos a kórusunk nem utazhatott teljes létszámban, hisz nagyon sokan hiányoztak az úszótanfolyam, illetve a a váci testvérvárosi ifjúsági találkozó miatt. A bemutatkozás után mégis nagyon sok dicséretet kaptak a közönség soraiból, illetve a neves szakmai zsüri részéről a kiértékelésen.
Igazi kórusünnep volt számukra ez a nap, meghallgathatták Szlovákiában működő magyar gyermek- és ifjúsági kórusokat, és a gálán együtt énekelhettek velük. Délután a budapesti Musica Nostra énekegyüttes, az ELTE kórusa adott koncertet a fesztiválozóknak.
Az esti gálán kórusunk a zsüri által kiválasztott Magnificat kánont adta elő a nagyközönségnek.
A versenyműsorban hangszereken közreműködtek:
fuvola: Rádi Sarolta,
gitár: Hajdu Sándor Levente, Jusztin Elek és Jusztin Lehel,
zongora: Fábián Tibor Máté.
Szólót énekeltek: Csáky Anna, Gaučík Bíborka, Szöllősi Sándor és Wollent Anna.
Dicséret illeti a kórus minden tagját a nagyszerű felkészülésért, köszönjük, hogy képviseltétek iskolánkat és egyedüli kórusként Ipolyság városát is.