Navigáció

4469799
  • Áldott adventi vasárnapot kívánunk!

    Áldott negyedik adventi vasárnapot kivánunk mindenkinek ezzel az angyali hangú kis énekkel, melyet a 3.A osztályosaink adtak elő iskolánk kápolnájában.

  • Betlehem - hagyományos karácsonyi kiállításunk

    Talán még soha ennyi gyönyörű betlehem nem gyűlt össze alsó tagozatosaink jóvoltából a hagyományos karácsony előtti kiállításunkon, mint az idén. Köszönjük a kedves szülőknek a támogatást, a segítséget, az ösztönzést, valamint azt, hogy a felkérést elfogadták és gyermekeikkel együtt megalkották ezeket a kedves, szívmelengető ajándékokat, melyeket karácsonykor elhelyezhetnek a karácsonyfa alá, a kis Jézus jászolához. Külön köszönet a kiállítás megszervezéséért Mosonyi Marianna hitoktatónknak.

  • Szép eredmények születtek a komáromi "Bárka" rajzversenyen

    A komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont a Patrona Nostra Kht-vel közösen újból meghirdette hagyományos, bibliai témájú Bárka-rajzversenyét a felvidéki óvodások, valamint alap- és középiskolások részére.

    „A Bárka“ elnevezésű verseny idei témája Dávid király története volt. A versenyben iskolánk tanulói is sikeresen szerepeltek, és kiváló eredményeket értek el. Minden alkotónak és felkészítő tanárnak (Jusztin Czaudt Éva, Szikora Andrea) gratulálunk, és külön dicséret illeti a helyezetteket.

    B2 kategória:

    Bényi Mária Borbála_3.A – ezüst sáv

    Nagy Fanni_3.A – bronz sáv

    C2 kategória:

    Vanek Bianka_7A – arany sáv

    Marczal Jennifer_8A– arany sáv

    Balla Bianka_7A – ezüst sáv

    Pálffy Zsuzsanna_7A – bronz sáv

    További szép sikereket, művészi élményeket kívánunk!

  • Cipősdobozba zárt szeretet

    Közel 100 darab gyönyörű "Cipős doboz" érkezet Ipolyságról a váci Szorgos Kezek Háza közösségéhez

    a Fegyverneki Ferenc Katolikus Iskola tanulói, tanárai és családjaik jóvoltából. Hálásan köszönjük, a rászoruló gyermekek nevében!

    Cipősdobozba zárt szeretet és odafigyelés - nagy örömünkre nagyon jó helyre kerültek csomagjaink, köszönjük a kedves fogadtatást - jövőre is gyűjtünk, hisz a Teremtőnek hála, nagyon sok jó ember él a Földön - és közvetlen környezetünkben is! Köszönjük még egyszer az adományokat!

  • Az ipolysági Szokoly Alajos Olimpiai Klub is rajzversenyt hirdetett

    Sportolj az egészségedért!

    Az ipolysági Szokoly Alajos Olimpiai Klub rajzversenyt hirdetett, melynek célja a fiatalok figyelmének felhívása a sport és az olimpia fontosságára. Nagy örömünkre iskolánk tanulói is eredményesen bekapcsolódtak a versenybe.

    1.kategória: Izsmán Lídia (4.A) – 3.hely

    2.kategória: Lomen Zsófia (7.A) – 1.hely

    Bojtos Viktória (7.A) – 2.hely

    Csáki Anna (5.A) – 3.hely

    A zsűri különdíja: Jekkel Linda (6.A)

    Bohus Barbara (8.A)

    Különleges alkotás: Chebeň Tímea (7.A)

    A tehetséges diákoknak és felkészítőiknek szívből gratulálunk, és további sikereket kívánunk!

  • Részt vettünk a Mária Rádió rajzpályázatán is t

    A szlovákiai magyar nyelvű Mária Rádió rajzpályázatot hirdetett a magyar nyelvű alapiskolák és középiskolák körében. A pályázat célja a keresztény, a családi és a nemzeti kulturális értékek megismerése, közvetítése volt. A pályázatba iskolánk tanulói is bekapcsolódtak.

    Díjazott diákok:

    Csóvány Tünde (5.A)

    Lomen Zsófia (7.A)

    Bohus Barbara (8.A)

    A díjazott tanulóknak és felkészítőiknek szívből gratulálunk, és további jó alkotókedvet kívánunk!

  • Ferenczy István Országos Képzőművészeti Verseny

    Idén 20. alkalommal került megrendezésre a Ferenczy István Országos Képzőművészeti Verseny, melyen gimnáziumunk diákja, Balla Kevin (2.G) a középiskolások kategóriájában 1. helyezést ért el.Szívből gratulálunk a nagyszerű eredményhez!

  • Szent Miklós püspök látogatása iskolánkban

    Hozzánk is ellátogatott a nagyszakállú Szent Miklós püspök. Az alsó tagozaton szíves fogadtatásban volt része - persze, az angyaloknak is mindenki örült! Hát még a csomagoknak, amit a puttonyuk rejtett! Miklós püspök természetesen az óvodásokról sem feledkezett meg - angyalaival őket is meglátogatta, nagy örömet szerezve ezzel a piciknek! Miklós püspök krampuszaival a felső tagozaton és a gimnáziumban is járt.

  • Az angol olimpia iskolai fordulója

    November 23-án nálunk is megrendezésre került az angol nyelvi olimpiász iskolai fordulója, amelybe 35 diák kapcsolódott be. A várva-várt eredményhirdetés november 30-án volt. Minden résztvevő remekül teljesített, gratulálunk nekik, az egyes kategóriák győzteseinek pedig sok sikert kívánunk, hiszen egyúttal a járási fordulón is kipróbálhatják magukat. A győztesek:

    1A kategóriában SZEPESI Ferenc Máté (7.A),

    1B kategóriában SZMOLKA Levente (9.A),

    2A kategóriában BODZSÁR Mária (1.G),

    2B kategóriában HALAI Erik (3.G).

    Minden versenyzőnek szívből gratulálunk, kiemelve az első helyezett továbbjutóknak és felkészítő tanáraiknak, ĎURKOVIČ Anitának és BELÁK Lajosnak.

  • A Diáknapi Díj átadása az ipolysági városházán

    KLUKON REBEKA az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola végzős gimnazista diákja. Komoly, megbízható, felelősségteljes, a felnőttekkel, tanáraival szemben tisztelettudó, kedves személy. Szorgalma és kitartása tanulmányait végigkíséri. A három év során minden évet kitűnő tanulmányi eredménnyel zárt. Kiemelkedő tanulmányi munkáját érdemjegyein kívül a következő eredmények is mutatják: a biblia olimpia egyházmegyei forduló középiskolás kategóriájában első helyzést ért el, a Tompa Mihály szavalóverseny járási fordulóján aranysávos, a kerületi fordulóján ezüstsávos minősítést kapott. A Magyar Kultúra Napja esszéíró pályázát különdíjában részesült. Számára a tanulás és a tudás fontos dolog, érték.

    Osztályában véleményének tekintélye van, népszerű, közösségformáló szerepe jelentős.A diákéletnek nemcsak a főszereplője, de mozgatója is. Az iskola diákönkormányzatának aktív tagja, szívesen vállal feladatokat, amelyeket lelkiismeretesen el is végez. A közösségért végzett munkája példamutató. Szabadidejében a művészetekkel is foglalkozik. Szeret rajzolni. Tehetségét a rajzversenyeken elért eredményei is igazolják: Bárka rajzpályázat – aranysáv, Pueri Fabri Regionális Rajzverseny 2. helyezés, Palóc Társaság által meghirdetett rajzpályázat 2. helyezés. A zenét illetően a Szent Imre Napok énekversenyen elért 2. helyezése bizonyítja tehetségét. Énektudását az iskola Magnificat kórusában is kamatoztatja. Kisiskolás kora óta a Sendergő Néptánccsoportban táncol.Gratulálok, Klukon Rebekát az iskolánk méltó képviselete és a közösségben végzett lelkes tevékenysége méltóvá teszi a DiIÁKNAPI DÍJRA. Szívből GRATULÁLUNK!

    WOLLENT ZSÓFIA az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola 9.A osztályos tanulója. Jellemzői a példaadó szorgalmas felkészülés a tanítási órákra, a példás magatartás, az őszinteség, segítőkészség, nyitottság és vidámság. Megszoktuk, hogy kitűnő tanulmányi eredményei mellett aktív szereplője a Magnificat gyermekkarnak és a Búzácska hagyományőrző népcsoportnak, valamint segíti a Diákönkormányzat munkáját is.Az elmúlt évek folyamán rendszeresen bekapcsolódott a szavaló-,mesemondó-, népdalversenyekbe, ahol számos kiváló eredményt ért el. Tehetségét megmutatta a hazai és nemzetközi rajzversenyeken is. Hasonlóképpen kamatoztatta a történelem iránti érdeklődését is a tantárgyversenyeken, a Katedra történelmi verseny országos fordulóján a 4. helyet szerezte meg. Nem hagyta ki azt a lehetőséget sem, hogy tehetségét megmutassa az angol nyelv terén, ennek bizonyítékaként a balassagyarmati Szent Imre Napok alkalmával rendezett angol verseny 2. helyezettje lett. Kívánjuk, hogy az alapiskolai tanulmányait befejezve a gimnáziumban tudja kamatoztatni eddigi ismereteit és további sikereket érhessen el az elkövetkező diákéveiben. A DIÁKNAPI DÍJHOZ szívből GRATULÁLUNK!

  • A Pueri Fabri rajzverseny kiértékelése Balassagyarmaton

    Idén 29. alkalommal került megrendezésre a Pueri Fabri Regionális Nemzetközi Gyermek Képzőművészeti Pályázat, melybe iskolánk tehetséges diákjai is bekapcsolódtak. Az idei év központi témája a „fény“ volt. Az ünnepélyes eredményhirdetésre a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolában került sor. A verseny díjazottainak és a felkészítő tanároknak (Jusztin Czaudt Éva, Lomen Zsuzsanna, Szikora Andrea) szívből gratulálunk, további szép eredményeket és jó alkotókedvet kívánunk!

    Díjazott diákjaink:

    Bojtos Viktória (7.A) – 1.hely

    Balla Bianka (7.A) -2.hely

    Bényi Mária Borbála (3.A) – 1.hely

    Csáki Anna (5.A) – 3.hely

  • Kezdődik az adventi időszak...

    Advent első hétfőjén a korlátozások ellenére is meggyújtottuk az első gyertyákat a koszorúkon - amit Gyurász Pali atya megáldott az iskola kápolnájában. Köszönjük a szép gondolatokat, melyeket ezt megelőzően az iskola hangszóróján keresztül közvetített felénk.

    Advent közeledtével elcsendesedünk, a szívünk megtelik örömmel és várakozással. Áldott várakozást mindenkinek!

  • A Földrajz Olimpia iskolai fordulója

    Alapiskolás diákjaink rendkívül magas eredményességgel zárták a Földrajz Olimpia iskolai fordulóját, amely online térben zajlott le november 24-én. Valamennyien sikeres megoldók lettek, és könnyedén bejutottak a járási fordulóba.

    "G" kat.: Csáki Anna, "F" kat.: Csáki Tamás, Jekkel Linda, Škultéty Anton Denis, "E" kat.: Sztankó Réka, Marczal Jennifer.

    Minden versenyzőnek gratulálunk! Köszönjük a remek felkészítést Gazdag József tanár úrnak! Sok sikert mindannyiuknak a járási fordulón!

  • Végzős diákjaink szalagfeltűzése

    Szalagavató 2021 - Szolíd, de ünnepélyes keretek közt zajlott le gimnáziumunk végzős osztályának szalagavatói ünnepsége az iskolakápolnában. A rendhagyó módon megrendezett, a sorrendben a 19 szalagavatói ünnepségen az osztály minden diákja részt vett Bacsa Beáta osztályfőnök vezetésével. Köszönjük szépen a 3.G osztálynak a díszítést és a közremüködést!

  • Szent Imre Napok Balassagyarmaton - angol verseny

    A balassagyarmati Szent Imre Napok keretein belül megrendezett angol nyelvi prezentációs versenybe is bekapcsolódtunk. Oroszlány Dávid, iskolánk 7.A osztályos diákja anagyszerű 2. helyezést érte el a kategóriájában. "A kedvenc magyarországi városom" volt a téma, Dávid Budapestről készített prezentációt. Gratulálunk neki és felkészítő tanárának, Belák Lajos tanár úrnak!

  • XI. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny Országos Döntője

    Szívből gratulálunk Pálffy Zsuzsikának, iskolánk 7.A osztályos tanulójának, aki a XI. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny Országos Döntőjén a 3. kategóriában EZÜST SÁVOS besorolást nyert. További szép sikereket kívánunk neked is és felkészítődnek, Szikora Andrea tanárnőnek!

  • Szent Mártonra emlékezünk

    "Aki libát nem eszik, egész éveben éhezik."

    Az alsó tagozaton egy vidám reggelre ébredhettek a gyerekek. Szent Mártonról emlékeztek meg több osztályban is. Megismerkedtek életével, kötődésével a libákhoz. Kézműveskedtek, táncoltak, daloltak...A libapásztorlányok és a libapásztorfiúk boldogan kis lámpással kezükben dicsekedhettek otthon a vidám délelőttről.

  • Dejtári rajzverseny az Űrkutatás Világhete alkalmából

    Az ENSZ közgyűlés határozata értelmében október 4-10. közötti időszak az Űrkutatás Világhete. Ehhez az eseményhez társult a Dejtári Mikszáth Kálmán Általános Iskola művészeti pályázata, melybe iskolánk alsó és felső tagozatos diákjai is beneveztek. A rajzversenyre ismét csodák születtek, íme a nagyszerű eredmények:

    LOMEN Zsófia – 1.hely

    NAGY Fanni – 2.hely

    VANEK Dóra – 2.hely

    DOBOŠ Elizabeth – 3.hely

    Különdíjasok: ŠKERLEC Gréta, BÉNYI Mária Borbála, WOLLENT Zsófia

    Szívből gratulálunk tehetséges diákjainknak és felkészítőiknek, JUSZTIN CZAUDT Éva, LOMEN Zsuzsanna, SZIKORA Andrea tanárnőknek a szép eredményekhez, további jó munkát és eredményes versenyzést kívánunk!

  • XVI. Összmagyar Nemzetközi Diákbajnokság Komáromban

    Nagy örömünkre smét fantasztikus eredménnyel gazdagodtunk! A 8.A osztályos Klukon Sára és a 9.A osztályos Illés Gábor a Wichmann Tamás tiszteletére megrendezett, XVI. Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság asztalitenisz versenyén az élvonalban végeztek.

    Sári megszerezte az aranykupát, Gábor pedig a bronzot!

    Nagyon büszkék vagyunk Rátok, csak így tovább, ne hagyjátok abba a sportot! Gratulálunk Zachar Zoltánnak is, a diákok felkészítőjének!

  • Őszi kiállítás az alsó tagozaton

    Sok ötletes, szebbnél-szebb alkotás érkezett az ezévi őszi kiállításunka. Köszönjük az eddigi gyönyörű és ötletes munkákat!

oldal:

Újdonságok

Kapcsolat

  • Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola - Katolícka spojená škola F. Fegyvernekiho s VJM - SNP 4, Šahy - Ipolyság
    SNP 4
  • +421-36-7411032 - sekretariát - titkárság
    +421-911 387965 - riaditeľ - igazgató

Photogallery