Navigáció

4534229
  • Élő történelemóra az 1956-os pesti sráccal - Pongrátz Andrással

    PONGRÁTZ ANDRÁS, 1956-os szabadságharcos tartott előadást gimnáziumunk diákjainak.

    Pongrátz András, a híres Pongrátz Gergely testvére a Corvin-közben harcolt a magyar szabadságért 1956-ban. András bácsi Amerikában él. Tegnap ellátogatott iskolánkba. Az 1956-os szabadságharcban átélt személyes élményeit osztotta meg a diákokkal, majd ezután a diákok érdeklődő kérdéseire válaszolt. András bácsi a Rákóczi Szövetség szervezésének köszönhetően járt nálunk. A rendkívüli történelem óra összefoglalóját a jelenlevő M1 televízió október 23-án tűzi műsorra.

    A Kárpát-medence műsorában:

  • ŐSZI KIÁLLÍTÁS AZ ALAPISKOLA ALSÓ TAGOZATÁN

    Lehetetlen szavakba önteni, mennyi gyönyörű, kreatív alkotás született idén is a meghirdetett őszi terménykiállításra - beszéljenek helyettünk inkább a képek! Ezúton is köszönjük a szülőknek a "háttértámogatást", nagy örömet okozva ezzel nemcsak gyermeküknek, hanem mindenkinek, aki megtekinti kiállításunkat.

  • EGYMILLIÓ GYERMEK IMÁDKOZZA A RÓZSFÜZÉRT az egységért és a békéért

    Az „ Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” elnevezésű imakezdeményezés idei plakátján két nyitott kéz látható, amint körbefogják és tartják a Földet a világ összes tájáról érkező gyermekekkel együtt. A kezek az Atyát jelképezik, aki szeretettel teremtette és tartja fenn a világot.

    Iskolánk idén is bekapcsolódott abba a nemes küldetésbe, hogy imádkozzon a világ békéjéért. A program azt a célt szolgálja, hogy a gyermekekkel együtt a rózsafüzért imádkozva kérjük a Szűzanya közbenjárását a világbékéért és a háború sújtotta Ukrajna megsegítéséért.Iskolánk diákjai is imádkozták a rózsafüzért 2022. október 18-án reggel 8.00 órától.

  • ŐSZI CSALÁDI DÉLELŐTT

     

    2022.október 15-én szombaton egy nagyon vidám, felhőtlen délelőttöt tölthettünk együtt kis vendégeinkkel és szüleikkel, akik eleget téve meghívásunknak, ellátogattak iskolánkba. Nagy öröm volt ez számunkra, hiszen nem ment kárba a sok munkát, előkészületet, szervezést igénylő készülődés. Látva a boldog arcokat, újult erővel vághatunk neki az előttünk álló napoknak, heteknek - hogy aztán ismét találkozhassunk. Karácsonyváró délelőttünkön újból együtt készülődhetünk az év legszebb, legmeghittebb ünnepére, karácsonyra. Ugye, eljöttök ismét?

  • AZ ÉN MICIMACKÓM - RAJZVERSENY BALASSAGYARMATON

    Iskolánk 4. osztályos tanulói is bekapcsolódtak a Balassagyarmati Madách Imre Városi Könyvtár A.A Milne születésének 140.évfordulója alkalmából meghirdetett rajzpályázatba, melynek címe: AZ ÉN MICIMACKÓM volt. Az osztályból három tanulólány különdíjban részesült, név szerint: Nagy Fanni, Makovínyi Šarlotka és Prétor Emese, akiknek szívből gratulálunk. Felkészítőik Jusztin Czaudt Éva és Csáky Anikó tanító nénik voltak.

    A díjátadó ünnepségre Balassagyarmaton, 2022. október 13-án került sor, ahol Szegedi Katalin illusztrátortól kapták meg az okleveleket. A művésznő Ládaszínházzal is szórakoztatta a jelenlévőket. Ezúton szeretnénk megköszönni a Városi

    Könyvtárnak a színvonalas rendezvényt és a kedves kis ajándékokat, melyeket azoknak a tanulóknak is hazaküldtek, akik alkotásai nem lettek díjazva. Nem kell sok a gyermeki örömhöz! Köszönjük szépen!!!

  • RÉGIÓISMERETI SZAKKÖR_1.TÚRA_RAMSAR TANÖSVÉNY

    2022. október 14-én ismét a természetet járták a Régióismereti szakkör tagjai Bukor Erzsébet és Gazdag József pedagógusokkal. A borongós idő ugyan lemorzsolta az eredeti létszámot, de aki velük tartott a Ramsar természetvédelmi területre, az Ipolymente tanösvényen, az nem bánta meg. Igazi kikapcsolódást nyújtott az említett tanösvény, amelynek 3 állomását sikerült e napon elérni: a Nagy homokdűnét, a Martonkát és a Tesmagi mocsarat.

  • VERESIEK MEGTISZTELŐ LÁTOGATÁSA ISKOLÁNKBAN

    Nagy örömmel készültünk és vettünk részt azon találkozón, mely a városi iskolaügyi hivatal szervezésében 2022. október 13-án valósult meg több más helyszín mellett iskolánkban is. Kápolnánkban kb. 50 veresegyházi és ipolysági pedagógus, intézményvezető - csupa szakember - figyelte Magnificat Gyermekkarunk gyönyörűen, tisztán csengő előadását Wollent Andrea tanárnő vezetésével, valamint negyedikes gimnazistánk, Vasi Nélia művészi átéléssel előadott prózáját. Köszönjük a lehetőséget, hogy megmutathattuk magunkat - fellépőinknek pedig köszönjük ezt az élményt, melyet az előadás nyújtott. Ismét jó volt fegyvernekisnek lenni!

  • NAGYSZERŰ EREDMÉNYEINK DEJTÁRON

    Dejtáron 26. alkalommal került megrendezésre a hagyományos Mikszáth Kálmán Prózamondó Verseny, melynek keretében a rajzpályázat eredményeit is kihirdették. Prózamondásban Varga Emese Anna (5.A) és Pálffy Zsuzsanna (8.A) képviselte iskolánkat. Tehetséges szavalóink a zsűri döntése alapján a mindketten a megérdemelt 1. helyezést érték el.

    A rajzversenyre Mikszáth Kálmán A kevély anya-macska című verséhez születtek szebbnél szebb illusztrációk.

    Gratulálunk

    Cseri Erzsébetnek (1.A) és Cseri Zsuzsannának (5.A), akik mindketten a 2. helyen végeztek, valamint Bohus Barbarának (9.A), Lomen Zsófiának (8.A) és Mokso Lúciának (7.A) a különdíjakért. A versenyekbe aktívan bekapcsolódó tanulóinknak köszönjük kitartó munkájukat! A nyerteseknek és felkészítő tanároknak (Pálffy Zsuzsanna, Lomen Zsuzsanna, Skultéty Brigitta, Szikora Andrea) szívből

    gratulálunk a csodás eredményekhez, és további sikeres versenyzést kívánunk!

  • DÍJAINK A CSEHORSZÁGI NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI VERSENYEN

    Iskolánk hėt diákja tagja volt annak a lelkes csapatnak, akik október 5-ėn Csehországba utaztak, hogy részt vegyenek a Bystřice nad Pernštejnem-ben megrendezėsre kerülő nemzetközi atlétikai versenyen.

    Másodikos gimnazista diákunk, NAGY JÁZMIN a középiskolások kategóriájában versenyzett.

    KLUKON Sára, MIHALOVICS Júlia, MARCZAL Jennifer,

    BÁNÁR Orsolya, LEHNER Anna és MOKSO Kamilla az ipolysági alapiskolák közös csapatát erősítették.

    Eredményeink :

    NAGY Jázmin - távolugrás - 2.helyezés

    LEHNER Anna - váltófutás - 3.helyezés

    Szívből gratulálunk a díjazottaknak, további versenyzőinknek köszönjük a részvételt, valamint iskolánk méltó képviseletét. Külön köszönet MORVA Éva tanárnőnek a felkészítésért és a csapat három napon át tartó felügyeletéért, segítéséért.

  • SZALAGAVATÓ_2022. október 7.

    Istennek hála, ezúttal szabadon, korlátozások nélkül megtarthattuk végzős diákjaink szalagavatói ünnepségét, amely gyönyörű és megható volt. Molnár Margit osztályfőnöknő a hálaadó szentmise után feltűzte a 4.G osztály diákjainak a zöld szalagot.

    Köszönjük a kedves szülőknek a segítséget és a támogatást, Molnár Levente fotósunknak a gyönyörű képeket és zenészeinknek, Tauber Krisztiánnak, Fabián Máténak és Straňák Zoltánnak (avagy a MiT zenekarnak) a fergeteges hangulatot!

  • Sikereink a PUERI FABRI NEMZETKÖZI RAJZVERSENYEN

     

    Iskolánk tehetséges diákjai az elmúlt évekhez hasonlóan ebben a tanévben is szép sikereket értek el az Ipolysági Művészeti Iskola által meghirdetett jubileumi 30. Pueri Fabri regionális nemzetközi képzőművészeti pályázaton. A pályázat megnyitójára, az ünnepélyes eredményhirdetésre és a díjak átadására a Menora Saag Centrum Artis épületében került sor. A szervezők a tehetséges fiatal alkotóktól „Határon túl - határtalanul“ témakörben várták a pályaműveket. A képzőművészeti verseny megnyitóját a művészeti iskola képviseletében iskolánk tanulói, WOLLENT ANNA csodálatos énekével és MOKSO LÚCIA virtuóz furulyajátékával tették még ünnepélyesebbé. Külön öröm és büszkeség volt számunkra, hogy a díjakat a zsűri elnökeként iskolánk volt diákja, ANTAL GÁBOR grafikusművész adta át.

    Diákjaink saját kategóriájukban megszerezték a dobogós helyeket:

    CSÓVÁNY TÜNDE (III.kategória) – 2.hely

    VANEK BIANKA (IV.kategória) – 1.hely

    LOMEN ZSÓFIA (IV. Kategória) – 3.hely

    BÉNYI MÁRIA BORBÁLA (II.kategória), BALLA BIANKA (IV.kategória) – részvétel

    A kitartó munkáért, a szorgalomért nagy dicséret jár minden tanulónak és felkészítő tanárnak (JUSZTIN CZAUDT ÉVA, LOMEN ZSUZSANNA, SZIKORA ANDREA), szívből

    gratulálunk az elért eredményekhez és további örömteli alkotást kívánunk!

  • Pillanatképek - FF KUPA

    Október 4-én zajlott az iskolánk fennállásának 30. évfordulója alkalmából szervezett FF KUPA - azaz baráti sportversenyek futbal, kiütő és asztalitenisz kategóriákban. Köszönjük mindenkinek, aki elfogadta meghívásunkat és részt vett a sportjátékokon: Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, Pongrácz Lajos Alapiskola - Ipolyság, Ipolyi Arnold Alapiskola - Ipolybalog. Köszönjük a versenyző fiataloknak a kulturált, lelkes, a sport iránti szeretetet tükröző játékot!

  • A MAGYAR NÉPMESE NAPJA_szeptember 30.

    A magyar népmese napja alkalmából az alsó tagozaton feldolgoztuk a Benedek Elek (Elek apó) gyűjtéséből származó Szóló szőlő, csengő barack, mosolygós alma c. népmesét. A királykisasszonyoknak és királyfiknak koronák készültek, kézműveskedtünk, kvízfeladatokat oldottunk az interaktív táblán. Miután elkészültek a szebbnél szebb gyümölcstálak, sok-sok finom gyümölcsöt kóstoltunk. Köszönjük szépen a kedves szülők támogatását és a tanító nénik fáradozását.

  • Látogatás a budapesti ORSZÁGHÁZBAN

     

    Bacsa Beáta, iskolánk történelem szakos tanárnője Kövér László, az Országgyűlés elnöke ill. a Rákóczi Szövetség meghívására ma részt vett az Aranybulla kiadásának 800 éves évfordulója alkalmából rendezett emlékülésen az Országház főrendiházi üléstermében Budapesten.

    Az emlékülést Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnökének ünnepi beszéde nyitotta meg. Az elnökasszony ünnepi köszöntőjében kiemelte: "az Aranybulla a ma magyarjainak is megerősítés és önbecsülésünk egyik forrása Megerősít bennünket abban, hogy méltók vagyunk atyáink örökségére és mások tiszteletére, arra emlékeztet, hogy nem elszenvedjük, hanem magunk is írjuk Európa történelmét." Az Országgyűlés elnökének megtisztelő ajándéka: az Aranybulla rekonstrukciójának másolata, amely az oklevél kiadásának 800. évfordulójára készült.

  • Az ÁLLATOK VILÁGNAPJA - avagy PÖTYI AZ ISKOLÁBAN

    Október 4-én van az ÁLLATOK VILÁGNAPJA. Ez alkalomból a 2. A osztályosok is mesélhettek kedvenc állataikról, képeket hozhattak róluk. Majd néhány Kedves Szülő jóvoltából Tico és Spuli nevű hörcsögök is meglátogatták a kis állatbarátokat. Bár a legnagyobb meglepetés Pötyi kutyus volt! Futott egyet az osztályban majd hősiesen tűrte a rengeteg simogatást. A napot gesztenye-állatkák készítésével zárták. "Tisztelet és szeretet az állatoknak!"

  • Sikereink a XV.HARMOS KÁROLY ORSZÁGOS KÉPZŐMŰVÉSZETI pályázaton

    A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezésében 2022. szeptember 28-án rendezték meg a XV.Harmos Károly Országos Képzőművészeti Pályázat kiállítását és ünnepélyes megnyitóját Pozsonyban. Az ünnepélyes díjkiosztóra 3 diákunk volt hivatalos: Šťastný Dorka (2.A), Vanek Dóra (6.A), Vanek Bianka (8.A). Diákjaink alkotásai a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában méltó helyre kerültek. A pályázatra 1605 alkotás érkezett 149 intézményből, amelyből 49 alkotás lett díjazva. Ezek után iskolánk nagy sikernek tudhatja, hogy 3 diákunk alkotása a 49-díjazottba bekerült. A fantasztikus nap részese lehetett Dorka és Bianka is. Sok szeretettel gratulálunk! Felkészítőik: Pálffy Zsuzsanna, Lomen Zsuzsanna, Szikora Andrea.

  • Mesékkel a pénzügyi tudatosság fejlesztéséért

    ...címen iskolánk alsó, középső és felső tagozatos diákjai interaktív, játékos, népmesei alapokon nyugvó formában ismerkedhettek a témával. Az új ismereteket nyújtó, egyben szórakoztató foglalkozásokat a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Karának diákjai vezették , akik ezt megelőzően az OTP Fáy Alapítványának képzésén belül sajátították el erre vonatkozó ismereteiket.

    Gratulálunk mindannyiótoknak az élményt adó előadásért - N.Tóth Anikó tanárnőnek pedig köszönjük a mentorálást és a megtisztelő bizalmat.

  • ISKOLANAP a "Mezőben"

    2022. szeptember 23-án (pénteken) nagy szeretettel vettek részt iskolánk diákjai a Műszaki és Szolgáltatóipari Szakközépiskola bemutató napján. Alsó tagozatos diákjaink boldogan simogathatták a kis fürjet a kisállatbemutatónál, beülhettek a traktorba, kóstolhattak palacsintát, gofrit, kukoricát, gyümölcsöket. Később a műfüves pályán ügyességüket is kipróbálhatták. Köszönet ezért a csodálatos délelőttért a szervezőknek! Jövőre ismét ellátogatunk!

  • FF Nonstop Party a gimnáziumban

    A péntek délutántól szombat reggelig tartó FF Nonstop Party főszereplői a jókedv és a szórakozás voltak, hiszen első alkalommal került megrendezésre a Diákönkormányzat és az iskola cserkészeinek szervezésében. A gimnazisták egy percig sem unatkoztak, hisz az esti számháború és a finom babgulyás után egész éjszaka vidám feladatok sora várta őket: népi cserkészjátékok, szórakoztató kvíz, ügyességi csapatversenyek órákon át. Táncoltunk skót táncot, majd egy maratoni Just Dance zárta a közös programot. Örülünk, hogy jól éreztétek magatokat!

    Lesz még folytatás!

  • ORSZÁGOS EREDMÉNYEK A KATEDRA MATEMATIKA VERSENY DÖNTŐJÉN

    2022. szeptember 23-án került sor az előző tanévben elindított Katedra matematika verseny országos döntőjére, ahol iskolánkat két tanuló képviselte. A kitartó munka mind a tavalyi tanévben, mind már az ideiben is meghozta gyümölcsét. Diákjaink nagyszerű

    eredményeket tudhatnak magukénak:

    Csáki Tamás (8.A) a 2. helyen végzett - I. díj,

    míg Lomen Zsófia (8.A) a 6. helyet szerezte meg - II. díj.

    Gratulálunk! Nagyon büszkék vagyunk Rátok!!!

    Felkészítő tanár: Gódor Beáta

oldal:

Újdonságok

Kapcsolat

  • Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola - Katolícka spojená škola F. Fegyvernekiho s VJM - SNP 4, Šahy - Ipolyság
    SNP 4
  • +421-36-7411032 - sekretariát - titkárság
    +421-911 387965 - riaditeľ - igazgató

Photogallery