Navigáció

4469958
  • Énekkari összpontosítás Paláston

    Szeptember 21-22-én iskolánk Magnificat Gyermekkara ismét hagyományosan, összpontosítással kezdte az új tanévet az Ivánka-kastélyban Paláston. A két nap sok gyakorlással telt, de emellett jutott idő a felhőtlen szórakozásra is, voltak cserkészjátékok, közös táncok, majd este közös imával zárták a napot Gyurász Pali atya vezetésével.

    Nagy öröm, hogy van utánpótlás mind az énekesek, mind pedig a hangszeresek között. Örömteli munkát kívánunk a kórusnak az új tanévben, a kedves Szülők bárminemű támogatását pedig hálásan köszönjük!

  • A SZÉCHENYI EMLÉKTÁBLA koszorúzása

     

    "A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma."

    Gróf Széchenyi István születésének évfordulója alkalmából, gimnáziumunk első éves diákjai körében került sor a  Széchenyi-emléktábla megkoszorúzására.

  • A Rákóczi Szövetség képviselőit láttuk vendégül az 1.A osztályban

    Szeptember 13-án délután a Rákóczi Szövetség képviseletében Nagy Domonkos István és Lőrincz Brigitta látogatott iskolánkba, hogy találkozzanak kis elsőseinkkel és szüleikkel. Az egyszeri ösztöndíjak és a könyvek átadására az iskolakápolnában került sor, ahol kis elsőseink egy nagyon szép és kedves verses-énekes programmal köszöntötték a vendégeket és a megjelent szülőket. Ezzel a szép gesztussal fejezték ki köszönetüket azért, hogy magyar szülőként a magyar iskolát választották. A Rákóczi Szövetség első ízben 2004 novemberében hirdette meg Magyar Iskolaválasztási Programját a Felvidéken azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyar iskolaválasztás fontosságára. Ezúton is hálásan köszönjük a támogatást!

  • Zarándoklat Hontra a Tsitár Mária kegyhelyre

    Szerdán, szeptember 7-én, iskolánk gimnazistái és kilencedikes diákjai elzarándokoltak a közeli Hont - Tsitár Mária kegyhelyre. Az utat ki gyalog, ki kerékpáron tette meg, ahol egy fantasztikus, élményekben dús délelőttöt töltöttünk együtt. A Gyurász atya által celebrált szentmise után az osztályok métabajnokságon mérték össze ügyességüket és erejüket.

    Gratulálunk a 2.G osztálynak, a verseny győztesének, akiket ma nem sikerült senkinek legyőzni. Hogy kerek legyen a nap, nem hagyhattuk ki az ilyenkor szokásos tábortűzrakást és a sütögetést sem.

    Végezetül: Örülünk, hogy ilyen sokan eljöttetek, s nem ijedtetek meg a hosszú gyaloglástól! Nagy élmény volt veletek!!!

  • Megkoszorúztuk az I. és a II. világháború ipolysági áldozatainak emlékművét

    Szerda délután megkoszorúztuk az I. és II. világháború ipolysági áldozatainak, valamint az innen kitelepítettek emlékművét. Az ünnepség fényét emelte iskolánk nyolcadikos diákjának, Pálffy Zsuzsikának szavalata, aki Radnóti Miklós: Himnusz a békéről című versét adta elő.

  • Iskolánk - Ipolyság Város Díja és Magnificat Gyermekkarunk - Polgármesteri Díj

    Megtanultam tisztelni az ünnepet. Az ünnep Isten ajándéka, mint a többi nap, s arra való, hogy hétköznapi mivoltunkból kivetkőzve tiszteljük önmagunkban az embert. Sajnálom azokat, akik nem tudnak ünnepelni. Az ünnep önmagunk fölemelése. Tiszta ünnepi ruhában... (Wass Albert)

    Ma mi is ünnepeltünk. Intézményünk, szeretett iskolánk minden egykori és mai diákja, pedagógusa, alkalmazottja abban a megtiszteltetésben részesült, hogy harminc éves fennállásunk és az oktató-nevelő munkában kifejtett eredményeink, valamint a város méltó képviseletének elismeréseképpen Ipolyság Város Díjában részesült. Másik nagy örömünk a mai napra pedig Magnificat Gyermekkarunk Polgármesteri Díja - hálásan köszönjük az elismeréseket, nagy megtiszteltetésnek érezzük mindkettőt!

  • Tanévkezdés a templomban

    Ezúton is köszöntjük diákjainkat, és kívánunk mindannyiuknak sikeres, boldog tanévet!

  • Ünnepélyes tanévnyitó szeptember 5-én

    Tisztelt Szülők! Kedves diákok!

     

    Meghívunk Benneteket szeptember 5-én iskolánk ünnepélyes tanévnyitójára, melynek programja a következő:

    7:45       gyülekező az osztályokban, majd közös levonulás a templomba,

    8:15       tanévnyitó szentmise az ipolysági római-katolikus templomban, utána ünnepélyes tanévnyitó,

    10:00     rövid osztályfőnöki órák az iskolában.

     

    VÁRUNK BENNETEKET NAGY SZERETETTEL!

     

  • Tanszercsomagok a 2022/23-as tanévre

    Kedves Szülők és Diákok! Szeptemberben egy csomagban megvásárolhatók lesznek a tanévre előírt tanszercsomagok az iskolában. Ezt az igényüket kérjük, előre jelezzék az osztályfőnököknél legkésőbb július 25-éig, hétfőig. 

  • Erzsébet-tábor Zánkán

    Szerencsésen megérkeztünk a Zánkai Erzsébet - táborba.

    A tábor minden napján igen gazdag programok vártak bennünket: hajókázás, kalandpark, sárkányhajókázás, a Fővárosi Nagycirkusz előadása, kézműves foglalkozások (gyöngyfűzés, fakanálbábu- készítés, decoupage) , trambulin, középkori csatajáték, gólyalábas színház, strandolás. A Tábori Olimpián sikeres eredményeket értünk el: Bakai Bálint dekázás kategóriában 2. helyezés, Lomen Zsófia ugrókötél kategóriában 1. helyezés, Gucký Sára dekázás kategóriában 2. helyezés, Póczik Gábor ugrókötél kategóriában 3. helyezés. A tábor egy fergeteges záróceremóniával (búcsúbulival, tüzijátékkal) végződött. Köszönjük a Patrona Nostra Kht. -nek, hogy lehetővé tette diákjaink számára az Erzsébet - táborban való részvételt!

    A gyerekek véleménye a táborról: "nagyon jó, remek, fantasztikus, élvezetes, izgalmas, jól érezzük magunkat, a Balaton szuper, kedvesek a TESO-k (a Tábori Együttélést Segítő Operatív munkatársak), jó a társaság, sok a táborban a játék és a program, találtunk új barátokat, sokat lehet itt mulatni.

    Köszönjük szépen a lehetőséget! Nagyon hálásak vagyunk midenkinek!

  • Ballagás az óvodában

    Kicsik voltunk, nagyok leszünk,

    Hívogat az iskola,

    De téged, szép óvodánk,

    Nem felejtünk el soha.

  • Tanévzáró_A 9.A osztály ballagása_ Búcsúzunk Tőletek!

    Búcsúzunk kilencedikeseinktől - sok szerencsét a továbbiakban, vigyázzatok Magatokra! A jó Isten kísérjen utatokon!

    Ma elballagott 26 kilencedikes diákunk. Bár nem voltatok tankönyv szerinti osztály, mindegyiktek egy külön egyéniség: egy kicsit háborgó, egy kicsit lázadó, egy kicsit lezser vagy túl laza - de mind egytől egyik szeretni való Örülünk mindazoknak, akik nálunk folytatják a megkezdett utat, de azokat is visszavárjuk, akik más irányba fordították a kormányrudat. A jó Isten őrizze lépteiteket.

    Az osztálydíszítés a ballagó osztálynak a 8.A osztály ügyességének és fantáziájának köszönhetően! Gratulálunk, nagyon szép lett!!!

  • Budapesten a Tarzan-parkban

    Június 24-én az alapiskola 1. és 4.osztálya osztálykiránduláson vett részt Budapesten. Meglátogatták a Tarzan parkot, ahol lehetőség volt csúszni, mászni, ugrálni, hintázni, homokozni, vizeskedni... A gyerekek nagyon jól érezték magukat, ügyesen kipróbáltak mindent, majd egy jót pancsoltak a vizes játszótéren.

  • Gyűgyre utazott az 5.A osztály

    Az 5.A osztály vonaton utazva látogatta meg a közeli híre fürdővárost Gyűgyöt.

  • Osztálykiránduláson Balassagyarmaton_6.A és 7.A

    Június 23-án Balassagyarmatra kirándult a 6.A és 7.A osztály, ahol egy izgalmas mozizás várta őket.

  • Olimpiai futógála: "Mozgásban a Főtér"

    2022 6.22-én, két év kihagyás után ,ismét meggrendezésre került az "A mozgásban a főtér"elnevezésű rendezvény. Iskolánk is segítő kezet nyújtott a szervezőknek. A sok sportolási lehetőség közül az iskola mellett működő atlétikai klub is előkészített egy a akadálypályát. Ezen rendezvényen belül szervezték meg az OLIMPIAI FUTÓGÁLÁT, ahol iskolánkat az alapiskola 5. évfolyamától a gimnázium 3.évfolyamáig bezáróan 28 diák képviselte. Szinte minden kategóriában voltak érmes versenyzőink:

    5-6. évfolyam - LÁNYOK:

    1.hely-Mokso Kamilla

    3.hely-Csáki Anna

    FIÚK:

    1.hely-Hornyacsek Kevin

    5.hely-Bakai Bálint

    7 - 9.évfolyam - LÁNYOK:

    3.hely - Marczal Jennifer

    5.hely - Mihalovics Júlia

    FIÚK:

    3.hely - Jusztin Elek

    5.hely - Orosz Ádám

    GIMNÁZIUM

    1-2. évfolyam_LÁNYOK:

    4.hely - Nagy Jázmin

    FIÚK:

    4.hely - Murin Dániel

    3-4. évfolyam

    LÁNYOK:

    2.hely - Tóth Vanessa

    3.hely - Csáky Katinka

    Gratulálunk mindenkinek!

  • Erdei iskola_Kemence_2.A és 3.A osztályok

    Két év kihagyás után, végre élvezhettük a Börzsöny adta friss levegőt, a gyönyörű kilátást, a madarak csicsergését!!!

    A Szürke Farkasok ( 2.A) és a Barna Medvék ( 3.A) a június 20-án kezdődő Erdei Iskolát egy 9 km-es túrával kezdték Pesek Géza bácsi erdész vezetésével, ahová kisvasúttal érkeztek meg. A második napon Eszter néni vezetésével a gyerekek erdei séta keretén belül kis kosárkákba gyűjtöttük a gyógynövényeket.  A finom ebédig közösségi játékokat játszottunk,majd Bea néni érdekes előadást tartott arról, hogy " Mivel foglalkozik az erdész?"

    A 3. napot arborétumban töltöttükA napunkba egy jó kis számháború is belefért, ahol a hiúzok a vadmacskákkal szálltak szembe. Köszönjük ezt a csodás napot is !!!

    Szívből köszönjük az Ipoly Erdő Zrt. erdészénék és fővadászának Pesek Géza bácsinak és kedves feleségének Bea néninek a szeretetteljes gondoskodást, az érdekfeszítő előadásokat, a fantasztikus programokat, melyekkel teljesíteni tudtuk az ERDEI ISKOLA célját. A mai utolsó napunkon megismerkedhettünk az erdészek szerszámaival és azok használatával Köszönjük szépen!!!

     

  • Erdei iskola_SOMOS_4.A osztály

    Július 20-án megkezdődött a 4.osztályosok 4 napos erdei iskolás programja, amely a Jégmadár látogatóközpontban van a Somoson. A 4 nap alatt a következő programok vártak ránk:

    - túra a Kopasz hegyre, a Somos tetőre és a Veronika rétre, 

    - játékos foglalkozások az erdő élővilágáról és a tanösvény megismerése,

    - az Ipoly-menti madárfajok megismerése, webkamerás felvételek figyelése, madárgyűrűző bemutató,

    - kézméves tevékenységek - karkötő készítése

    Megállapíthattuk, hogy egy csodaszép helyen lakunk itt az Ipoly folyó mentén, csodálatos környezettel. Hálásan köszönjük a Jégmadár látogatóközpont minden alkalmazottjának a segítőkészséget, gondoskodást, kiszolgálást és az erdei iskola szervezését!

  • Interaktív drogprevenciós tevékenység Márk Tiborral

    Első alkalommal érkezett iskolánkba június 27-én Márk Tibor, az Árral Szemben a Jövőért Alapítvány elindítója, aki a gimnázium tanulóinak tartott modern és interaktív drogprevenciós előadást, amely nemcsak rendkívül érdekes, de elsősorban hiteles volt. Tibor céljaként tűzte ki, hogy a fiatalok körében felvilágosító, prevenciós tevékenységek megszervezésén keresztül nyújtson segítséget. Ezért most járja az iskolákat, hogy segítsen minden rászoruló fiatalnak.

    Köszönjük Tibornak ezt az érzelemdús közvetlen beszélgetést, a személyes élményekben gazdag beszámolót és a hasznos tanácsokat! Már várjuk a jövő évi találkozót!

  • Tanulmányi kirándulás Auschwitzba

    Június 20-án a gimnázium jelenlegi és volt diákjainak 50 fős csapata a lengyelországi Auschwitzba látogatott, hogy megemlékezzen a 2. világháború idején elhurcolt és meggyilkolt magyar és más nemzetiségű zsidókra. Az Auschwitz-Birkenau haláltáborokban több mint 400 000 magyar zsidó lelte halálát. Az ott elkövetett szörnyűségek és kegyetlenkedések ellenére is ajánljuk mindenkinek, hogy életében legalább egyszer látogasson el a táborba szembesülni a múlttal, hogy ehhez hasonló szörnyűség soha többé ne történjen meg! Köszönjük Molnár Margit tanárnőnek, hogy megszervezte az exkurziót.

oldal:

Újdonságok

Kapcsolat

  • Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola - Katolícka spojená škola F. Fegyvernekiho s VJM - SNP 4, Šahy - Ipolyság
    SNP 4
  • +421-36-7411032 - sekretariát - titkárság
    +421-911 387965 - riaditeľ - igazgató

Photogallery