Az idei felhívásra Gyurász Pál atya felhívására és vezetésével iskolánk kis és nagy diákjai is bekapcsolódtak.
A Szükséget Szenvedő Egyház (Aid to the Church In Need, ACN) pápai jogú nemzetközi segélyszervezet minden évben októberben arra hívja a gyermekeket az egész világon, hogy közösen imádkozzák a rózsafüzért az egységért és a világ békéjéért. Idén október 7-én huszadik alkalommal rendezik meg az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” kezdeményezést.
A kampány ötlete 2005-ben született Venezuela fővárosában, Caracasban. Pio atya gondolata: "Ha egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért, a világ megváltozik.” mára világméretű mozgalommá nőtte ki magát.
Október 6. - az aradi vértanúk emléknapja
Iskolánk 7.A osztályos diákjai tegnap rövid, tartalmas műsorral emlékeztek meg iskolánk tornatermében az 1849. október 6-i gyásznapról, mely a dicső forradalom végét és tragikus sorsú 13 honvédtiszt kivégzését jelentette.
Köszönjük a műsort a fiataloknak és felkészítőjüknek, osztályfőnöküknek: Hevő Rita tanárnőnek!
Kedves látogatók érkeztek hétfőn a szalagavatójára készülő 4.G-s diákokhoz: kis elsőseink keresték fel őket, hogy megismerjék a nagyokat, bepillantsanak a szalagavató előkészületeibe, és egyúttal átadják saját kezűleg készített ajándékaikat. A kicsik ámulva figyelték legnagyobb diáktársaikat, idei érettségizőink pedig meghatottan fogadták kis barátaikat. Bizony, számukra elmúltak a gyermekévek...
Szép napos idő, lelkes 22 tagú csapat, valamennyien a Régióismereti szakkör tagjai. Úticéljuk: a Honti-szakadék. Helyszín: vadregényes táj, csordogáló vízesés, méteres érintetlen növényzet – mindenütt keveredett a kis patak csörgedezése a vidám gyerekhangokkal. Már régen nem túráztunk ennyire felszabadultan, lelkesen. Túránk alatt 8,18 km utat tettünk meg, ez lépésekben 12 032 lépést jelent.
A vezetést most is Bukor Erzsébet és Gazdag József pedagógusok végezték.
Az idén 25.alkalommal szervezték meg Bystrice nad Pernštejnem-ben a már hagyományossá vált nemzetközi atlétikai bajnokságot az alapiskolás és középiskolás diákok számára. Az ipolysági alapiskolákból válogatott csapatnak iskolánk tanulói is tagjal voltak.
Név szerint:
PRÉTOR Emese (7.A), ZOLCER Izabela (8Ao.), CSÁKI Anna (9.A),
HAJDÚ Sándor Levente (9.A),
LENDVAI Tamás (9.A)
Legszebb eredményeink :
PRÉTOR Emese (7.A) magasugrás- 1.hely
ZOLCER Izabela (8.A) magasugrás - 2. hely
A diákok felkészítője és kísérője MORVA Éva tanárnő volt. Mindannyiuknak szívből gratulálunk!
6 iskola részvételével került megrendezésre iskolánkban a hagyományos FF Kupa.
A fiúk fociban, a lányok pedig kiütőben versengtek. Köszönjük mindenkinek a részvételt és a sportszerű játékot!
Eredmények:
LÁNYOK - KIÜTŐ: 1. VERKA ( Veresegyházi Katolikus Gimnázium) 2. Balassi Bálint Alapiskola - Ipolynyék, 3. FF KIKI - Ipolyság
FIÚK - LABDARÚGÁS
1. VERKA - Veresegyház, 2. EGA - Aszód, 3. FF KIKI, 4. Pongrácz Lajos Alapiskola - Ipolyság 4. Palásthy Pál Egyházi Alapiskola - Palást
A koszorúzáson gimnáziumunk 3.G osztályos diákjai vettek részt MOLNÁR Margit tanárnő vezetésével, hogy felidézzék és fejet hajtsanak Gróf Széchenyi István, a "legnagyobb magyar" életműve előtt.
Örökérvényű gondolatai korunk emberének is élő útmutatást adnak: "Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn."
Tisztelet emlékének.
Gimnazistáink nyitott lélekkel, bizakodó szívvel zarándokoltak el a román stílusú, a szentév alkalmából kegytemplomi rangra emelt bényi Magyarok Nagyasszonya templomhoz.
A Gyurász Pál iskolalelkész által celebrált szentmisét követően a diákok megismerkedtek a volt premontrei templom és a tizenkét apostol tiszteletére szentelt rotunda történetével. Gyalogos zarándoklásunk állomása a „Kutacska” néven ismert Mária-kegyhely volt, ahol a lelki feltöltődést a hagyományos magyar ütős labdajáték követte, a méta. Istennek hálát adva, lelkileg feltöltődve, mosollyal teli arccal tértünk haza.
Vissza a múltba - a régióismereti szakkör idei első túrája
Szikrázó napsütésben, kifogyhatatlan jókedvvel indult a Régióismereti szakkör az első túrájára 2025.szept.19-én. Irány a korponai Tarisznyavár! Ez az építmény lényegében őrtoronyként szolgált a török hódítások idején. Az 1564-ben kőből emelt toronyban 13 m magasba jutottak a túrázók, valamennyien, azaz 10 diák és 3 pedagógus egyszerre elfértek a legfelső szinten. Innen messzire ellátni a környékre, a Börzsönyre és a Szitnya-hegyre is.
A továbbiakban néhány perces autóúton eljutottak Štrampľoch nevű helyszínre, ahol az ún."török kutakat" nézték meg. Itt egykoron kőfejtő is működött, de a természet is elvégezte a munkáját, s vájatokat alakított ki a puha kőzetben. Bennük régen víz is csordogált, s menedékül szolgáltak a török támadások idején. Elszomorító dolog, hogy a környéken sok a rongálás, firkálás, festék szennyezés.
Köszönjük Bukor Erzsébet, Škultéty Bolgár Brigitta, Gazdag József pedagógusoknak a szervezést, a felügyeletet és a szállítást.
A Rákóczi Szövetség Magyar Iskolaválasztási Programjának köszönhetően elsőseink szülei tegnap átvehették a 10 000 forint értékű egyszeri támogatást, mely összeget magyarországi közadakozásból gyűjtötték össze.
Ezúton is hálásan köszönjük a támogatást és azt a törődést, amit többek között a Rákóczi Szövetség jóvoltából és tolmácsolásával kapunk!
A hivatalos részt megelőzően kis elsőseink egy nagyon szép, rövid műsorral köszöntötték az egybegyűlt szülőket és a Rákóczi Szövetség két munkatársát.
AZ idei Honti Kulturális Napok igazán sokszínűre, látványosra, fergetegesre sikerült - hála a szervezőknek és a fellépőknek - no és persze a kedvező időjárásnak. Ennek a nagyszerű rendezvénysorozatnak mi is aktív részesei lehettünk, hisz iskolánk diákjai több alkalommal is szerepeltek.
BÚZÁCSKA színjátszó csoportunk ismét nagy sikerrel mutatta be a Jónás c. bibliai témájú aranysávos előadását a szeptember 11-én megrendezett Ságraforgó elnevezésű gyermek színjátszó fesztiválon. Köszönjük a lehetőséget Ipolyság város vezetőségének, Nagy Tímea alpolgármester asszonynak, aki azonnal felkarolta az ötletet, hogy ismét megrendezésre kerüljön a Ságraforgó a város legrangosabb kulturális eseményén. A város polgármesterének, Zachar Pál mérnök úrnak pedig köszönjük a méltatást és az elismerő, szép szavakat!
A gyerekeknek és pedagógusainknak - Jusztin Czaudt Éva és Škultéty Bolgár Brigitta tanárnőknek pedig köszönjük a fáradhatatlan, színvonalas munkát, mellyel mindezt létrehozták!
Ugyancsak ezen a napon emlékeztünk meg az I. és II. világháború áldozataira és városunkból kitelepített őseinkre. A megemlékezést követően gimnáziumunk 2. osztályos diákja, PÁLFFY Zsuzsanna szavalta el Radnóti Miklós: Erőltetett menet c. költeményét.
Szombaton egy új kopjafával bővült városunk emlékhelyeinek sora, melyet Szent Hubertus tiszteletére és az elhunyt vadásztagok emlékére állítottak kopjafát az ipolysági Ipeľ – Ipoly Vadásztársaság tagjai.
Az ünnepi aktust követően ŠKULTÉTY Anton Denis, másodikos gimnazista diákunk szavalta el egy ismeretlen vadász-szerző versét.
Szavalóink felkészítője SZIKORA Andrea tanárnő volt.
Köszönjük mindannyiuknak iskolánk méltó képviseletét.
A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány jóvoltából diákjaink egy héten át látogathatták az iskola Sajó termében azt a kiállítást, mely 20 esztétikus hordozható felületen (roll-upon) mutatja be azokat a magyar tudósokat, művészeket, sportolókat, feltalálókat, akik tevékenységükkel gazdagították nemcsak a magyarságot, hanem az egész emberiséget. A kiállítás megszerkesztői 15 olyan témát gyűjtöttek össze, ami miatt kivételes tisztelet övezi a magyarokat világszerte. Legyünk mi is büszkék arra, hogy őseink, nyelvünk által mi is ehhez a kivételes nemzethez tartozunk!
Köszönjük Kapusník Csabának és Morva Mátyásnak a lehetőséget, hogy megtekinthettük ezt az értéket!
Erre a fontos kérdésre keresték szept. 12-én harmadikos és negyedikes gimnazistáink a választ.
Az iskolánkon sikeresen működő MENTOR PROGRAM keretén belül ebben próbáltak segítségükre lenni a meghívott egyetemisták, iskolánk egykori diákjai, akik kiscsoportos beszélgetésekben megválaszolták a diákjainkat foglalkoztató kérdéseket.
Tóth Vaneska az orvosi pálya, Antal Adrika és Molnár Ákos a gazdasági és a műszaki képzések, Tauber Jácinta a turizmus, Ozsvald Szilvike a pszichológia, Balko Niki és Csáky Máté a tanári hivatás, Balta Kornélia pedig az óvodai és elemi pedagógia iránt érdeklődőknek nyújtott segítséget. A gimnazisták választ kaptak a Magyarországon való továbbtanulást és a felépítményi szakképesítést érintő kérdésekre is. A diákok elhatározásukban megerősítést, bizonytalanságukban pedig útmutatást kaptak.
Hálával és köszönettel ezért egykori diákjainknak a szervező: Molnár Margit, karriertanácsadó
A F.F. Nyolcéves Egyházi Gimnázium 2004/2005 - ben végzett diákok 20 éves érettségi találkozójára került sor szeptember 6-án. E kiváló osztály osztályfőnöke Pokorný Ondrusz Anna volt.
Megnyitottuk az idei iskolaévet!
Isten hozott Benneteket kis elsősök és 1.G-sek!
Kedves Diákok! Egy új tanév mindig új kihívásokat és élményeket tartogat – legyetek nyitottak, bátrak, és ne felejtsétek: minden nap egy lépés a jövőtök felé.
Sok sikert, örömteli pillanatokat és kitartást kívánunk az előttetek álló hónapokra!
Tisztelt Szülők!
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy jelenleg folyamatban van egy petíció aláírásgyűjtése, amelyet az egyházi iskolák szülői közössége kezdeményezett. A petíció célja, hogy a parlament ne fogadja el az új iskolai törvényeket.
Gyermekeik a holnapi nap folyamán egy petíciós ívet kapnak. Kérjük Önöket, hogy írják alá az ívet, valamint lehetőség szerint adják aláírásra nagyszülőknek, testvéreknek, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek és közösségeik nagykorú (18. életévüket betöltött) tagjainak is.
Az lenne az ideális, ha minden család legalább egy teljes petíciós ívet kitöltene. Természetesen már az is segítséget jelent, ha az ív csak részben kerül kitöltésre.
Kérjük, hogy a kitöltött (akár részben kitöltött) petíciós íveket legkésőbb 2025. szeptember 16-án, kedden adják le az osztályfőnököknek.
Köszönjük együttműködésüket!
A kitöltött petíciós íveket – a részben kitöltötteket is – legkésőbb 2025. szeptember 16-ig, keddig be kell hozni az iskolába.”
Katolícka spojená škola F. Fegyvernekiho s VJM – Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású
Katolikus Iskola, Šahy - Ipolyság hľadá do školského podporného tímu odborného
zamestnanca na 50 % pracovný úväzok v rámci národného projektu Pomáhajúce profesie
3 (PoP 3).
Ponúkaná pozícia je vhodná pre uchádzačov s odbornou kvalifikáciou v niektorom z
nasledovných odborov:
školský psychológ,
školský špeciálny pedagóg,
školský logopéd.
Predpokladaný nástup do zamestnania: september 2025.
Podmienky prijatia:
uchádzači musia spĺňať kvalifikačné predpoklady v súlade s platnou legislatívou –
zákon č. 138/2019 Z. z. o pedagogických zamestnancoch a odborných zamestnancoch.
aktívna znalosť maďarského jazyka (slovom aj písmom).
V prípade záujmu nás, prosím, kontaktujte na e-mailovej adrese
fegyverneki.iskola@gmail.com alebo telefonicky na čísle 036/741 1032, 0911/387 965.
Tešíme sa na spoluprácu!
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola - Ipolyság szakembert keres a
támogatói szakmai csapatába 50%-os részmunkaidős álláshelyre a Segítő szakmák
(PoP 3) nevű nemzeti projekt keretében.
A meghirdetett pozíció betöltésére az alábbi szakterületek valamelyikén megfelelő
képesítéssel rendelkező szakemberek jelentkezését várjuk:
iskolapszichológus,
gyógypedagógus,
logopédus.
A munkaviszony kezdete: 2025. szeptember
Elvárások:
szakmai képesítés a pedagógusokról és szakmai alklamazottakról szóló 138/2019. sz.
törvény értelmében,
magyar nyelv aktív ismerete (írásban és szóban egyaránt).
Érdeklődni lehet az alábbi e-mail címen:
fegyverneki.iskola@gmail.com, illetve a következő telefonszámok egyikén: 036/741-1032, 0911/387 965.
Várjuk jelentkezését!