Navigáció

4462512
  • DIVATIDŐUTAZÁS az FF-ben

    Október 19-én a 9.A és a gimnázium osztályai visszarepítettek minket a múltba. Az öt osztály még az előző héten véletlenszerűen húzott ki egy meghatározó stílusévtizedet, s igyekezett a mai napon az adott stílus divatja szerint felöltözni. Az osztályok a tornatermeben tartották bemutatójukat. A szórakoztató versenyen a következő eredmények születtek:

    1.hely - 3.G - 70-es évek,

    2.hely- 1.G - 60-as évek,

    3.hely - 4.G - 80-as évek divatja.

    Köszönjük mindenkinek a részvételt és pedagógusainknak a szavazást!

  • EGYMILLIÓ GYERMEK IMÁDKOZZA A RÓZSAFÜZÉRT

    Október 18-án, szerdán iskolánk diákjai bekapcsolódtak ebbe az egész világon zajló kezdeményezésbe. A kiinduló gondolat Szent Pio atyától szármatik: „Ha egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért, akkor a világ meg fog változni”.

  • Ipolyi 200 verseny Ipolybalogon - 1. nap

    Diákjaink október 16-án Ipolybalogon az Ipolyi 200 elnevezesű rendezvény versenyein vettek részt. Nagyszerű eredmények születtek, nézzük az eredményeket:

    RAJZERSENYEN az I. kategóriában MÉSZÁROS Gréta 3.A osztályos tanulónk FŐDÍJAT kapott, II. kategóriában az 1. helyezést LOMEN Zsófia (9.A), a 2. helyezést CSÓVÁNY Tünde (7.A), a 3. helyezést pedig ZSOLNAY Hajnal (9.A) nyerte.

    Az ASZTALITENISZ versenyen iskolánk kilencedikes diákjai: RÁDI Mátyás, BODZSÁR Dávid, PÁL Gyula és ŠKULTÉTY Denis csapatban a 3. helyen végeztek.

    A NÉPMESEMONDÓ VERSENYEN a mezőny 14 diákja közül nagy örömükre iskolánkból SCHULCZ Viktor (5.A) az 1. helyen, HEVŐ Tímea (6.A) pedig a 2. helyen végzett.

    Szívből gratulálunk mindannyiuknak és felkészítő pedagógusainknak: PÁLFFY Zsuzsannának, SZIKORA Andreának és ZACHAR Zoltánnak.

  • MAGNIFICAT GYERMEKKARUNK - ipolynyéki dicsőítés

    ...a Crux keresztény könnyűzenét játszó formációval október 14-én.

  • FIGYELEM! ŐSZI CSALÁDI NAP - DÁTUMVÁLTOZÁS

    Ezúton értesítjük a kedves Szülőket és Diákjainkat, hogy sajnos előre nem látható okok miatt az október 21-ére tervezett őszi családi programunk november 4-én, szombaton  lesz megrendezve. A változásért szíves elnézésüket kérjük!

  • SZALAGAVATÓ 2023

    2023. október 13-án iskolánk végzős diákjainak osztályfőnökük, Bolgár Katalin tűzte fel a zöld szalagot Ipolyság katolikus templomában. Az ünnepélyes szalagfeltűzést az iskola éttermében tartott bankett követte, ahol mindannyian - diákok, szülők, tanárok - nagyszerűen szórakoztunk, s részesei lehettünk a tehetséges és talpraesett diákjaink által előadott ünnepi müsornak. Köszönjük nektek az élményt!

    Balko Nikolett, Balla Balázs, Balla Kevin, Csányi Eugénia, Jusztin Lehel, Kaštier Anabela, Korcsok Richárd, Kürthy Virág, Pál Katalin, Tóth Viktória, Wollent Anna.

  • MIKSZÁTH KÁLMÁN PRÓZAMONDÓ VERSENY ÉS RAJZVERSENY_DEJTÁR

    Október 13-án került sor a hagyományos Mikszáth Kálmán Prózamondó Versenyre Dejtáron, amelynek keretében kihirdették a rendezvényhez kapcsolódó rajzpályázat eredményeit is. Prózamondásban iskolánkat SCHULCZ Viktor (5.A) és JEKKEL Linda (8.A) képviselte. Viktor az 1. kategóriában 1., Linda a II. kategóriában 2. helyen végzett.

    Felkészítőik: PÁLFFY Zsuzsanna és SZIKORA Andrea

    A képzőművészeti versenyen, az alsó és felső tagozatos korcsoportban, az „Ősz!“ témában három tanulónk – CSÁKY Rozália (2.A), CSÓVÁNY Tünde (7.A), MOKSO Lúcia (8.A) különdíjas lett, ZLATOVSKÝ Annabella (3.A) rajzpályázatával 1. helyezést ért el.

    Felkészítőik: LOMEN Zsuzsanna, PÁLFFY Zsuzsanna, SZIKORA Andrea voltak.

    Tehetséges prózamondóinknak és rajzosainknak gratulálunk, sok sikert és alkotókedvet kívánunk az idei tanévben is.

  • Indul a DiNaMit képzés!

    Diákönkormányzatunk Molnár Krisztát, a TANDEM munkatársát köszönthette gimnáziumunkban, aki egy csapatépítő foglalkozás keretén belül népszerűsítette a 2023-as DiNaMit képzést, mely során a résztvevők a diákönkormányzaton belüli tudatos és aktív szerepvállaláshoz szükséges kompetenciákat sajátíthatják majd el. 
    Ezúton is köszönjük a meghívást, a rengeteg energiát, kedvességet, mosolyt, amit Krisztától kaptunk! Indulhat a DiNaMit! 😊

  • DRÉGELY_ELŐADÁS PERESZLÉNYBEN

    Október az idősek hónapja. Ebből az alkalomból szombaton, október 7-én iskolánk Búzácska csoportjának lelkes színjátszói a Drégely népmondával örvendeztették meg az ipolypereszlényi "szépkorúakat" . Nagyon szépen köszönjük a meghívást, a sok tapsot és a kedves fogadtatást!

  • NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI BAJNOKSÁG CSEHORSZÁGBAN

    Iskolánk tanulói (név szerint: Bánár Orsolya, Bazalka Angelika, Pálffy Zsuzsanna, Lomen Zsófia, Lehner Anna, Mokso Kamila, Gucky Sára, Nagy Jázmin, Marczal Jennifer, Balogh Kevin,Deák Gábor) idén is tagjai voltak a város atlėtikai csapatának, amely október 5 -én részt vett a

    Bystřice nad Pernštejnemben megszervezett nemzetközi atkétikai bajnokságon.

    Nagyon szép eredmények születtek.

    Nagy Jázmin 3.helyezést ért el távolugrásban.

    Marczal Jenniferrel tagjai voltak a középiskolás korosztály 4x150m - es váltójának,amely megszerezte a 2. helyet. Szintén 2.helyen végzett az ipolysági alapiskolások 4x150m - es váltója, amelynek tagja volt Lehner Anna iskolánk tanulója.

    Minden diákunk nagyon szépen versenyzett. Szívből gratulálunk mindannyiuknak és felkészítőjüknek, Morva Éva tanárnőnek.

  • ÉNEKKARI ALKOTÓTÁBOR PALÁSTON

    Az elmúlt hét végén sikeresen magvalósult Magnificat gyermekkarunk hagyományos összpontosítása a palásti Ivánka-kastélyban. A sok daltanulás mellett jutott idő közös játékokra, táncra, de volt nagyszerű Ki mit tud ? –bemutató is, s természetesen az estét lezáró közös ima iskolánk lelki vezetőjével, Pali atyával. Minden énekkaros diáknak köszönjük, hogy részt vesznek idén is a kórusban, számíthatunk rájuk a fellépéseken, szolgálnak énekükkel, hangszeres játékukkal az iskolai szentmiséken. Köszönjük a szülőknek is a finom pogácsákat, aprósütiket, s mindennemű támogatást.

    Várunk mindenkit a kórusunk legközelebbi szereplésére, mely okt. 14-én lesz 18:00-kor az ipolynyéki kultúrházban.

  • PANTHERA PARK - a régióismereti szakkör idei első nagy kirándulása

    Remek péntek délutánt (október 6.) töltött el az a 45 diák és 4 pedagógus, akik a Régióismereti szakkör jóvoltából ellátogattak Tőrére (Turá), a szeptemberben megnyílt Panthera-park nevű magánállatkertbe. A látogatást a bengáli tigriseknél kezdtük, és a patásoknál fejeztük be. A nemrég kiépített állatparkban összesen 85 állatfajból 500 állattal ismerkedhettek meg tanulóink. Különleges fajokat is láthattunk, sőt, a látogatók etethették is az állatokat a helyszínen vásárolt élelmiszerekkel. A gyerekek körében a legnépszerűbb állat a kapibara volt.  A kitűnő időjárás, a jó társaság, az értékes állatsereg vidámmá tette ezt a péntek délutánt.

  • Október 6. - az aradi vértanúk emléknapja

    Iskolánkban megemlékeztünk az aradi vértanúkról, akik 175 évvel ezelőtt életükkel fizettek a haza szabadságáért.

    Az ünnepi műsort a 7. osztály diákjai adták elő. Műsorukban röviden felidézték az 1849 őszén történt eseményeket és a 13 honvéd tiszt utolsó tetteit, mondatait. Köszönjük a diákoknak és osztályfőnöküknek, Škultéty Bolgár Brigitta tanárnőnek a színonalas, tartalmas előadást!

  • Október 4. - "Az ÁLLATOK VILÁGNAPJA"

    (Assisi Szent Ferenc napja) Ez alkalomból iskolánk alsó tagozatos diákjai ellátogattak a City Parkba megetetni a kis nyuszikat, megcsodálni méltóságteljes pávákat és a fürge, játékos mókusokat. Óvjuk állatainkat és vigyázzunk rájuk!

  • ERASMUS+ - tíznapos angol tábor Magyarországon

    Október 4-én utazott el 3 gimnazista diákunk (Bengyík Noémi, Repka Lili Lenke, Patai Attila) a Magyarországi Pálházára, ahol egy 10 napos angol táborban vesznek részt az ERASMUS+ program keretén belül szlovák, magyar, román, portugál, szerb és litván diákokkal együtt. Kívánunk nekik kellemes, aktív időtöltést.

  • IPOLY KUPA - 3.HELY

    Gimnáziumunk futballcsapata képviselte ma iskolánkat a 49. Ipoly Kupán, ahol 6 csapat mérte össze erejét. Két győzelem s egy vereség után az utolsó meccsen csapatunk ismét erőre kapott, s 0:4 vesztes gólarányból sikerült egy fantasztikus 7:6 eredménnyel zárniuk, s így megszerezték a 3. helyezést! Köszönet érte Hajtol Justin 1.G osztályos diákunknak, aki bravúrosan vezette csapatát! Ügyesek voltatok, fiúk!!!

  • A MAGYAR NÉPMESE NAPJA - szeptember 30.

    Vidám hagymaillattal teli délelőtt részesei lehettek az alsó tagozatos gyerkőcök pénteken. A Magyar Népmese Napja alkalmából az egyik klasszikus népmesénk "A kis gömböc" szereplői lehettek. Megnézték és természetesen közösen el is olvasták az ismert mesét. A kézműveskedés sem maradhatott el, melynek során elkészültek az óriás gömböcök. Majd a program csúcspontja a falatozás volt. Jóllakot, boldog kis gazdasszonyokat és katonákat láthattunk, akik a kis gömböc kiszakadásával végül kiszabadultak .

  • FF KUPA - alapiskolai kategória

    Szeptember 25-én (hétfőn) ismét hangos volt az iskolaudvarunk a szurkolók biztatásaitól, ugyanis lezajlottak az FF KUPA alapiskolai kategóriájának mérkőzései. A környék öt iskolájából gyűltek itt össze a legjobb sportolók, és mérték össze ügyességüket, erejüket a labdarúgás, asztalitenisz és kiütő sportágakban. Mindenkinek (Pongrácz Lajos Alapiskola , Palásthy Pál EAI, Ipolyi Arnold Alapiskola Ipolybalog és Balassi Bálint Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Ipolynyék) köszönjük a részvételt és a sportszerű küzdést, hisz nagyszerű mérkőzéseknek lehettünk tanúi. Gratulálunk a nyerteseknek, de azoknak is, akiknek most épp nem sikerült úgy teljesíteni, ahogy szerettek volna. Mindenki derekasan helytállt, elégedettek lehettek magatokkal!

    Eredményeink:

    Iskolánk focicsapata a 2. helyen végzett, a lányok kiütőben a dobogó 3. fokán helyezkedtek el. Köszönjük asztaliteniszező lányainknak (Kürthy Lilla és Pálffy Zsuzsika) és a fiúknak (Oroszlány Dávid és Škultéty Denis) a nagyszerű játékot!

  • RENDHAGYÓ TÖRTÉNELEMÓRA A SZÉCHENYI EMLÉKTÁBLÁNÁL

    Az elsős gimnazisták egy újabb rendhagyó történelem órán vettek részt, amelynek keretén belül megkoszorúzták gróf Széchenyi István iskolánkon található emléktábláját. A legnagyobb magyar munkásságát Molnár Margit tanárnő méltatta röviden felsorolva a nevéhez fűződő intézményeket, újtásokat, melyekkel hozzájárult Magyarország felemeléséhez. Külön kihangsúlyozta annak jelentőségét, hogy gimnáziumunk épülete adott otthont annak az eseménynek, amikor Széchenyit 1830-ban Hont vármegye táblabírájává választották. Iskolánk minden évben megkoszorúzza az 1993-ban állított emléktáblát.

  • FEHÉR CERUZA (BIELA PASTELKA) - JÓTÉKONYSÁGI GYŰJTÉS

    A Szlovákiai Vakok és Gyengénlátók Egyesülete immár 22. alkalommal szervezte meg országos jótékonysági gyűjtését Fehér ceruza címmel, melynek célja a vakok és gyengénlátók

    számára való gyűjtés, segédeszközök megvásárlása. Iskolánk ebben az évben is bekapcsolódott az országos gyűjtésbe, a ceruza vásárlásával mindannyian hozzájárultunk a vakok és gyengénlátók

    életének minőségi javításához. Köszönjük a pénzadományokat!

oldal:

Újdonságok

Kapcsolat

  • Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola - Katolícka spojená škola F. Fegyvernekiho s VJM - SNP 4, Šahy - Ipolyság
    SNP 4
  • +421-36-7411032 - sekretariát - titkárság
    +421-911 387965 - riaditeľ - igazgató

Photogallery