Navigáció

4462595
  • DIÁKNAP A GIMNÁZIUMBAN

    Az idén is szórakoztató elóadások és játékok követték egymást a nemzetközi DIÁKNAP délelőtti programján ovember 16-án. Először az ERASMUS+ angol táborában átélt élményekről számoltak be a 2.G osztályos diákok. Ezt követően vendégül láttuk JAKAB SÁNDOR egykori diákunkat, aki a HAZAJÁRÓ tv-műsor készítéséről és kalandos túráiról tartott előadást.

    A diákönkormányzat (DÖK) képviselői nemcsak finom hot-dogot készítettek, hanem vidám kvízversennyel is készültek társaiknak, majd az elsős GÓLYÁK AVATÁSA zárta a délelőtti programot. Jó volt együtt ünnepelni!

  • Őszi kiállítás képekben

    - ezúttal is gyönyörű alkotások születtek, köszönjük a kedves szülőknek és "közös gyermekeinknek" az aktív és nagyon kreatív együttműködést!

  • "TALK-TALK" ANGOL HÉT A GIMNÁZIUMBAN

    Immár 5. éve, hogy gimiseink egy teljes héten át napi 3 órában fejleszthetik kommunikációs készségeiket egy angol lektor segítségével. A 3. és 4. osztályosok egy vidám hetet tölthettek együtt a mindig mosolygó Mark Anthonyval , aki Angliából származik. Decemberben folytatódik a nyelvkurzus a gimnázium 1.és 2.osztályos diákjai számára.

  • A MAGYAR VERS ÜNNEPE – VERSEK A MAGYARSÁGRÓL

    A magyar szabadságharc költője, Petőfi Sándor születése 200. és a a szülőföldhöz való hűség költője, Sajó Sándor születésének 155. évfordulója tiszteletére a Palóc Társaság idén is meghirdette a „MAGYARNAK LENNI: NAGY S SZENT AKARAT!” elnevezésű versenyt, amelybe alap- és középiskolás diákok kapcsolódtak be.

    Isolánk diákjai nagyszerű eredményekkel vágeztek a versenyen.

    Az alapiskolások kategóriájában RÁDI MÁTYÁS (9.A) az első helyen végzett.

    A középiskolások versenyében mindhárom résztvevőnk díjazott lett.

    ELSŐ helyen végzett RÁDI SAROLTA (3.G), a MÁSODIK helyezett GAZDAG RÉKA (1.G) lett, BARÁTH VIKTÓRIA (1.G) pedig KÜLÖNDÍJBAN részesült.

    A diákok felkészítői Bolgár Katalin, Rádi Mária valamint Szikora Andrea voltak. SZÍVBŐL GRATULÁLUNK mindannyiuknak!

  • Szent Imre Napok - angol verseny

    II. Erzsébet királynő életének és uralkodásának állított emléket a balassagyarmati Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnázium által szervezett angol nyelvű verseny, melyen 33 pályamunka közül MARCAL Jennifer (1.G) 2., NAGY Dorina (1.G) 3. helyezést nyert. Mindkét gimnazista lánynak szívből gratulálunk kimagasló teljesítményükhöz!

    A diákok felkészítője Zolcer Andrea tanárnő volt

  • Prózamondó verseny - Balassagyarmat

    Mint minden évben, idén is iskolánk ovisai és kisdiákjai részt vettek a Szent Imre Prózamondó Versenyen Balassagyarmaton. Négyen - Saróka Hajnalka, Vincúr Benett, Trška Péter, Škerlec Gréti - méltón és nagyon ügyesen képviselték intézményünket. Külön gratuláció Trška Péternek (2.A), aki kategóriájában második lett.

    A gyerekek felkészítőik Jekkel Judit, Lomen Zsuzsanna és Pálffy Zsuzsanna óvó- és tanító nénik voltak.

  • ROBOTIKA SZAKKÖR

    A 2023/2024-es tanévben robotika szakkör indult iskolánkban.

    Az új szakkör keretein belül a tanulók LEGO EV3 Mindstorms készletekből építenek és Scratch környezetben programoznak robotokat, ezáltal fejlesztve technikai és informatikai készségeiket, illetve a csapatmunkában való problémamegoldó képességeiket.

    A szakkör vezetője Okos Sándor informatika tanár.

  • SPORT AZ ÉLETEMBEN rajzverseny és irodalmi pályázat - nagyszerű eredmények!

    Idén is bekapcsolódtunk a Szokolyi Alajos Olimpiai Klub által kiírt rajz- és irodalmi pályázatra. A gyerekek szorgalma, fantáziája és alkotókedve, a pedagógusok fejlesztő munkája meghozta az eredményét, ugyanis 11 díjat tudhatunk magunkénak, ebből hatan a rajzversenyen, öten pedig az irodalmi pályázaton lettek dobogósok. Az albumban az összes rajzversenyre beküldött alkotás látható, a nem nyertes művek is gyönyörűek - mindannyiotokra nagyon büszkék vagyunk, az eredményetekhez pedig szívből gratulálunk!

    II. kategória - alsó tagozat:

    1. hely Šťastný Dorka - 3.A

    2. hely Csáky Rozália - 2.A

    3. hely Dian Hunor - 3.A

    III. kategória - felső tagozat

    1. hely Balla Bianka - 9.A

    2. hely Zsolnay Hajnal - 9.A

    3. hely Jekkel Linda - 8.A

    IRODALMI PÁLYÁZAT - felső tagozat

    1. hely Szepesi Ferenc Máté - 9.A

    2. hely Zolcer Izabella - 6.A

    középsikola

    1. hely Nagy Jázmin - 3.G

    2. hely Murin Dániel - 3.G

    3. hely Tencer János - 2.G

  • ŐSZI MESEDÉLELŐTT KÉPEKBEN

     - fergeteges volt Écsi Gyöngyi előadása november 4-én (szombaton), élvezetes volt a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt. Szavakkal nehéz leírni, milyen hangulat uralkodott az öreg falak között ma délelőtt.

    Köszönjük mindenkinek, aki jelenlétével megtisztelte rendezvényünket és hozzájárult annak feledhetetlenné tételéhez!

  • Járási sakkbajnokság Tolmácson - 1. hely

    November 3-án nagyszerű eredménnyel zárult a középiskolások járási sakkbajnoksága Tolmácson. Gimnáziumunk 2.osztályos diákja, TENCER János a bajnokság legjobbjaként végzett, megszerezve a maximum pontszámot is, hiszen a hét játszmából mind a hetet ő nyerte. Szívből gratulálunk ehhez a csodálatos eredményhez, további sikereket kívánunk a kerületi fordulón!

    Alapiskolás sakkozóink is szépen megállták a helyüket, szívből gratulálunk nekik is, név szerint a következő diákoknak: Škerlec Gréta (4.A), Otrekal Sebastian (4.A), Csáki Tamás (9.A) és Rádi Mátyás (9A).

    A sakkozók felkészítője Gyurász Pál atya, iskolánk lelki vezetője volt, akinek szintén szívből gratulálunk!

  • Pedagógustalálkozó egykori, ma már nyugalmazott kollégáinkkal

    Hálatelt szívvel gondolunk vissza október 27-re, amikor találkoztunk egykori kollégáinkkal, hogy baráti beszélgetések során visszaidézzük emlékeinket.

    1.G osztályos diákunk, Szalay Szabolcs zongorajátéka után a kis elsősök kedves műsora következett.

    Köszönjük mindazoknak, akik elfogadták meghívásunkat, és jelenlétükkel szebbé tették ezt a borongós, esős őszi napot:

    Akik eljöttek:

    Dr. Csáky Károly, iskolánk első igazgatója, Bélik György, Danis Gyula, Hudák Teréz, Mezei Márta, Pompos Éva, Rigó Mária, Zachar Anikó, Židuliak Mária.

    Akik egészségügyi okokból nem tudtak részt venni a mai találkozón, azoknak mielőbbi gyógyulást és jó egészséget kívánunk!

  • Egy majdnem elfeledett sakkverseny Ipolybalogon

    Az ipolybalogi Ipolyi Arnold Alapiskola idén többszörös jubileumot is ünnepelt. Ezek tiszteletére nagyszabású ünnepi hetet terveztek és valósítottak meg, melyekről október 16-án már beszámoltunk. Erről a sakkversenyről képek hiányában viszont nem tettünk mindeddig említést, pedig sakkozóink eredményére méltán lehetünk büszkék, ugyanis csapatversenyben a nagyszerű 2.helyen végeztek!

    A csapat tagjai: Pál Gyula, Rádi Mátyás, Csáki Tamás - 9.A és Škerlec Gréta (4.A) osztályos diákjaink.

    Szívből gratulálunk nekik és felkészítőjüknek, Gyurász Pali atyának!

  • GYÜMÖLCSNAP

    A hagyományokhoz híven idén ősszel is megtartottuk iskolánk alsó tagozatán a gyümölcsnapot. Nagyon sok finom, ízletes gyümölcsöt kóstolhattak a gyerekek. Hálásan köszönjük a szülőknek a támogatást és a segítséget!

  • Pizzaparti a felső tagozaton

    Pillanatképek az 5.A, 7.A és 9.A őszi pizzzapartijáról.

  • KOBUKRAV önvédelmi nap iskolánkban

    Sklut Tibor vezetésével a kis elsősöktől a kilencedik évfolyamig mindenki kipróbálhatta az önvédelmet.

  • ŐSZI MESEDÉLELŐTT

    ŐSZI MESEDÉLELŐTT november 4-én iskolánk tornatermében. Kérlek osszátok, de a személyes meghívástól nincs jobb! :) 

    Mindenkit szeretettel várunk - nem csak a mi iskolánkból és óvodánkból.

  • 1956 - megemlékezés az ipolysági köztemetőben

    Az 1956. október 23-i forradalom kitörésére emlékeztünk hétfőn az ipolysági köztemetőben, a Megbékélés Kapujánál, ahol elhelyeztük koszorúinkat a hősök emlékére. Az ünnepi műsor részeként MURIN Dániel (3.G) szavalta el Adorján András: Mi volt 1956, barátom? c. versét.

  • 1956 felvidéki szemmel

    Morva Mátyás, iskolánk egykori diákja ma délelőtt egy szemléletes és hiteles előadás keretén belül ismertette gimnáziumunk diákságával az egegi származású püspöki tanácsos, Ft.Danis Lajos (1914 - 1976) naplóbejegyzésein keresztül az 56-os forradalmi eseményeket. A naplóbejegyzéseket idézve a hallgatóság átérezhette a nagy tudású pap forradalommal kapcsolatotos meglátásait, kételyeit, átélhette vívódásait, a nemzete sorsa felett érzett aggodalmát, a vége felé közeledő események tragédiáját, Istenhez intézett fohászait. Az előadás után műhelymunka következett a gimnázium két legnagyobb osztályával.

    Köszönjük szépen ezt a tartalmas délelőttöt Morva Matyinak és a Honti Kaszinónak, melynek jóvoltából ez az előadás létrejött.

  • Glória Victis 1956-os emlékünnepségen Budapesten

    Vasárnap a Glória Victis 1956-os emlékünnepségén vettek részt gimnáziumunk 3.osztályos diákjai Budapesten a Rákóczi Szövetség jóvoltából. Először a Néma forradalom c. német filmet néztük meg, mely egy érettségi előtt álló osztály igaz történetét dolgozza fel. Az Emlékünnepség után részt vettünk a fáklyás felvonuláson 3500 magyar diákkal együtt a Műegyetemtől a Bem térig, ahol megemlékezés és koszorúzás zárta az ünnepséget. Köszönjük a meghívást!

  • Kirándulás a Medve-kúthoz_Régióismereti szakkör

    A Régióismereti szakkörnek köszönhetően új élményekkel gazdagodtunk 2023. október 20-án. Bátrak közül a legbátrabbak a pénteki tanórák után elindultak a Medve-kúthoz túrázni. A túrát Ipolyfödémesről kezdték a tanulók, ahová a MARIA-BUS Maria-Bus autobusová doprava juttatta el őket. Maradandó élmény volt számukra közösen látni a kegyhelyet, a naplementét, a lassan sötétbe burkolódzó tájat. A túrázók ezen a napon 18 745 lépést tettek meg.

oldal:

Újdonságok

Kapcsolat

  • Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola - Katolícka spojená škola F. Fegyvernekiho s VJM - SNP 4, Šahy - Ipolyság
    SNP 4
  • +421-36-7411032 - sekretariát - titkárság
    +421-911 387965 - riaditeľ - igazgató

Photogallery