Do galérie Élet az óvodában boli pridané fotografie.
Do galérie Az ősz termései - rendhagyó tanítási nap az alsó tagozaton boli pridané fotografie.
Do galérie Első nap az iskolában boli pridané fotografie.
Az oktatás november 3-án kezdődik az alapiskola alsó tagozatosai és az óvodások számára. Az alapiskola felső tagozata (5 - 9. évfolyam) és a gimnázium folytatja a távoktatáson való részvételt és tanulást.
- Az alsó tagozatos és óvodás gyermekek csakis az aktuális szülői nyilatkozattal léphetnek be az iskola épületébe, mely cikkünk végén vagy egy tegnapi bejegyzésből letöltető. Amennyiben nem tudják otthon kinyomtatni, holnap reggel 7 órától iskolánk pedagógusai szívesen állnak rendelkezésükre. Ezt a dokumentumot csak az első belépéskor kell kitöltve leadni.
- Az iskola épületének alsó szintjére az új rendeletek szerint beléphetnek azok a szülők, akik negatív teszttel rendlekeznek és ezt fel tudják mutatni. Kérjük, hogy ezt a bizonylatot minden alkalommal hozzák magukkal.
- Azoktól a 4.A osztályos gyerekektől, akik betöltötték a 10. életévüket és negatív teszttel is rendelkeznek, belépéskor nem fogjuk kérni a teszteredményt - ők is a szülői nyilatkozatot hozzák magukkal.
- Azok az alsó tagozatos és óvodás gyerekek, akiknek egy háztartásban élő családtagjaik pozitív teszttel rendelkeznek, nem jöhetnek 10 napig iskolába, mivel ők karanténban vannak otthon a családdal.
- Azok az alsó tagozatos és óvodás gyerekek, akiknek egy háztartásban élő legalább egy családtagjuk nem ment el a tesztelésre, azok törvény szerint jöhetnek ugyan iskolába és óvodába, de a közösség nevében kérjük a törvényes képviselőiket, hogy ha meg tudják oldani, inkább tartsák őket otthon. Az iskolásoknak igazolják az előttünk álló 5 tanítási napot (november 3., 4., 5.,10., és 11.). Ha így tesznek, akkor november 12-én jöhetnek iskolába, és ezzel le is telik az az időszak, amikor még fennáll a fertőzésveszély.
Megértésüket és együttműködésüket előre is köszönjük.
a 2020. október 22-én életbe lépett 678-as számú kormányrendelet alapján (Usmernenie k postupu materských škôl a základných škôl v čase platnosti Uznesenia vlády Slovenskej republiky č. 678 z 22. októbra 2020)
Köszönjük megértésüket!
A pedagógusok és a diákok a következő kommunikációs felületeket használják:
5.A – 8.A - tananyagok küldése: EduPage, online óra: Google Meet
9.A – tananyagok küldése: Google Classroom, online óra: Zoom
A tananyagok és online órák ajánlott minimális számai:
Heti 4-5 órás tantárgynál: heti 2 anyagküldés + heti 1 online óra
Heti 3 órás tantárgynál: heti 1 anyagküldés + heti 1 online óra
Heti 1-2 órás tantárgynál: heti 1 anyagküldés + 1 online óra
A tananyagokat a pedagógusok reggel legkésőbb 10 óráig küldik, online órát legkésőbb 13.30-ig tartanak.
Az osztályfőnökök rendszeres kapcsolatban vannak diákjaikkal, heti 1 alkalommal (ajánlott pénteken) osztályfőnöki online órát tartanak.
Pálffy Dezső, igazgató
Tisztelt Szülők! Alapiskolánk felső tagozata a gimnáziumhoz hasonlóan hétfőtől átáll a távoktatásra. A távoktatás részleteiről folyamatosan tájékoztatni fogjuk Önöket az iskolánk Facebook oldalán (Fegyverneki Ferenc Katolikus Iskola), weboldalunkon, valamint az EduPage-n keresztül is. Kérjük, segítsék egymást is a tájékoztatásban, ha tudják valakiről, hogy ezen felületek egyikét sem használja.
Megértésüket és együttműködésüket köszönjük!
A kormány rendelkezései az óvoda és az alsó tagozat működését nem befolyásolják.
a Fegyverneki Ferenc Egyházi GImnáziumban
A tanítás október 13-tól (kedd) a rendes órarend szerint történik, kivéve a következő órákat: Testnevelés, Művészeti nevelés, Polgári nevelés, Informatika – ezek a tantárgyak csökkentett óraszámban lesznek tartva.
Megtárgyalva és elfogadva a pedagógiai tanács gyűlésén 2020. október 12-én
Pálffy Dezső , igazgató
https://www.minedu.sk/minister-skolstva-oznamil-nove-opatrenia-v-skolach-platne-od-12-oktobra/
Örömmel tudatjuk, hogy iskolánk koronavírus-teszten átesett osztálya és az ott tanító pedagógusok eredménye NEGATÍV lett - a tanítás a szokott rendben folytatódik hétfőtől.
Tájékoztatjuk a tisztelt szülőket, hogy 2020. 9. 23-án iskolánk egyik gimnazista diákjának koronavírus tesztje pozitív lett. Az érintett diák utoljára szeptember 14-én volt iskolában, azóta sem osztálytársaival, sem tanáraival nem érintkezett. A Regionális Közegészségügyi Hivatal utasítása alapján a diák osztálytársai és az aznap ott tanító pedagógusok karanténba vonulnak, és alávetik magukat a koronavírus tesztnek.
Ezzel az iskola áttért a narancssárga fázisba, de a biztonsági intézkedések maximális betartása mellett a tanítás a többi osztályban tovább folytatódik.
A karanténba vonult osztály és a pedagógusok holnaptól áttérnek a távoktatásra.
Egy rendhagyó év rendhagyó tanévkezdése szeptember elsején este 6 órakor az ipolysági római katolikus templomban. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!
Értesítjük diákjainkat és a kedves szülőket, hogy az aktuális járványügyi helyzetre való tekintettel a hagyományos ünnepi tanévnyitó a templomban idén elmarad.
A tanév szeptember 2-án reggel 8:00 órakor kezdődik az osztályokban kizárólag a diákok számára. Kis elsőseinket természetesen egy szülő szájmaszkkal felkísérheti az osztályba, ahol a tanító nénik fogadják őket.
A tanévnyitó idén az iskolarádión keresztül lesz közvetítve. Ezt követően az osztályfőnökök megtartják az első osztályfőnöki órát. Az iskolai étteremben csütörtöktől azaz szeptember 3-ától lehet étkezni.
Esterházy János Gyermek Alkotótábor 2020 - augusztus 24 - 28. között.
Rajzolni, alkotni szerető, a képzőművészet iránt érdeklődő, az AI felső tagozatos diákjainak és szüleiknek a figyelmébe ajánljuk. Az alsóbodoki Isten Szolgája Esterházy János Zarándokközpont első alkalommal hirdeti meg azaz idén, augusztus 24-e és 28-a között megrendezésre kerülő Esterházy János Gyermek Alkotótábort. Művészeti vezető: Lencsés Zsolt freskófestő, festőművész. A szülők gyermekeik előzetes jelentkezését az info@esterhazyjanos.eu címreküldhetik, ugyanitt kaphatnak bővebb tájékoztatást a táborral kapcsolatban. Részletek a következő linkre kattintva olvashatók.