Az iskolánk falán elhelyezett Széchenyi-emléktábla megkoszorúzása első és második osztályos gimnazistáink részvételével, Bacsa Beáta tanárnő vezetésével.
Gimnazistáink Gyurász Pali atya vezetésével idén is elzarándokoltak e gyönyörű Mária kegyhelyre – ki gyalog, ki pedig kerékpárral. Hagyományainkhoz híven szabadtéri szentmisével indítottuk a csodás napsütéses délelőttöt, majd diákjaink barátságos métabajnokságot szerveztek, melybe bekapcsolódtak tanáraink és maga Pali atya is. A vidám, önfeledt szórakozás után kissé elfáradva, de testben-lélekben felüdülve érkeztünk haza.
Iskolánk ebben a tanévben is bekapcsolódott a Szlovákiai Vakok és Gyengénlátók Egyesülete által szervezett Biela pastelka/Fehér ceruza – jótékonysági országos gyűjtésbe, melynek célja a vakok és gyengénlátók megsegítése. Ezúttal első gimnazista diákjaink, LOMEN ZSófia és ŠKULTÉTY Denis vállalták az iskolán belüli "dobozolást".
A gyűjtés teljes bevétele támogatja azokat a programokat, amelyek segítik a rászorulókat, hogy kiegyensúlyozottan élhessék mindennapjaikat. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik ezt a jó ügyet támogatták, mert ADNI JÓ!
A Rákóczi Szövetség két képviselője szeptember 17-én iskolánk kápolnájában átadta a jelenlévő elsős szülőknek a Szövetség Magyar Iskolaválasztási Programjának ösztöndíját. Az ösztöndíj célja ráirányítani a figyelmet az anyanyelvi oktatás fontosságára, hisz régen bizonyított, hogy a gyermek csak anyanyelvi közegben képes maximálisan gyarapítani tudását.
Kis elsőseink osztályfőnökük, Jusztin Czaudt Éva tanító néni vezetésével megmutatták a hálás közönségnek, mennyi mindent tanultak már meg az iskolában ezalatt az itt töltött röpke 12 nap alatt...
Iskolánk is bekapcsolódott a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának pályázatába, melynek első megbeszélését az egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete hívta össze.
A projekt célja olyan innovatív munkáltató olvasókönyv kidolgozása, mely a 2026-ban érvénybe lépő közoktatási reform standardjai alapján készül.
A kísérleti reformtankönyvet iskolánk 4. osztályosai kisdiákjai fogják elsőként kipróbálni osztályfőnökük, Pálffy Zsuzsanna vezetésével.
Megtiszteltetés számunkra, hogy énekkarunk, a Magnificat gyermekkar is részt vehetett ezen a felemelő, szívet melengető, a jelenlévőket lélekben szorosan összekapcsoló, színvonalasan megszervezett rendezvényen. Külön öröm volt látni-hallani, hogy a gimnáziumunkban alig néhány éve végzett Csáky fivérek, Máté (hegedű és szervezés) és Mátyás (drónfevételek, fotózás) is derekasan kivették részüket abban, hogy ezt a műsort vasárnap, szeptember 8-án láthattuk.
Tisztelt Szülők!
A rendkívüli melegre való tekintettel csütörtökön és pénteken (szeptember 5-én és 6-án) rövidített tanítás lesz iskolánkban a következőképpen:
Alsó tagozat - 4. órával végződik a tanítás, a napközi 16.00 óráig lesz. Kérjük a szülőket, amennyiben lehetséges, a napköziből minél hamarabb vigyék haza gyermekeiket.
Felső tagozat és gimnázium - a tanítás az 5. órával végződik. A busszal utazókat kérés alapján az óra vége előtt is el tudjuk engedni, hogy minél előbb hazakerüljenek és ne kelljen sokat várni a délutáni buszra.

KEDVES DIÁKOK ÉS SZÜLŐK!
Szeretettel várunk mindenkit szeptember 2-án (hétfőn) iskolánk ünnepélyes tanévnyitójára! Gyülekező az iskolában 8:00 órakor, ahonnan közösen vonulunk le az ünnepi szentmisére és az azt követő tanévnyitóra, mely 8:15 órakor kezdődik a templomban.
Sikeres tanévkezdést kívánunk!
Tisztelt Szülők és Diákok! Azért, hogy megkönnyítsük a vásárlással járó gondokat, idén is lehetőség lesz a kész tanszercsomagokat megvásárolni az iskolában. Erről legkésőbb augusztus 10-ig kérjük, hogy tájékoztassák az osztályfőnököt. Kérjük az időpont betartását, hogy meg tudjuk rendelni a csomagokat szeptemberig. További szép nyarat kívánunk mindenkinek!
Tisztelt Szülők! Azért, hogy megkönnyítsük a vásárlással járó gondokat, idén is lehetőség lesz a kész tanszercsomagokat megvásárolni az iskolában. Erről legkésőbb augusztus 10-ig kérjük, hogy tájékoztassák gyermekük osztályfőnökét. Kérjük az időpont betartását, hogy meg tudjuk rendelni a csomagokat szeptemberig. További szép nyarat kívánunk mindenkinek!
Tisztelt Szülők! Azért, hogy megkönnyítsük a vásárlással járó gondokat, idén is lehetőség lesz a kész tanszercsomagokat megvásárolni az iskolában. Erről legkésőbb augusztus 10-ig kérjük, hogy tájékoztassák gyermekük osztályfőnökét. Kérjük az időpont betartását, hogy meg tudjuk rendelni a csomagokat szeptemberig. További szép nyarat kívánunk mindenkinek!
MINDENKINEK - DIÁKNAK és PEDAGÓGUSNAK - KELLEMES SZÜNIDŐT, TARTALMAS FELTÖLTŐDÉST KÍVÁNUNK!
Gimnazistáinkkal hazaértünk a tátrai kirándulásról, ahol a 3 nap alatt sok csodás helyet látogattunk meg. Az első nap megnéztük Tátralomnicon a TANAP múzeumát és fűvészkertjét. Másnap felvonóval feljutottunk a 1751 m magasságban lévő Kőpataki-tóhoz, ahonnan egy hosszú, de nagyon látványos túrát tettünk Tarajkára (Hrebienok). Az utolsó nap útban hazafélé a Csorba-tó környékét tekintettük meg többek között a síugró sáncokat és az Álmok tornyát (Veža snov). Élményekkel telve térünk haza, jó volt ismét együtt lenni!
Június 20-án iskolánk adott otthont a felvidéki magyar katolikus iskolák közös hálaadó szentmisével egybekötött tanévzáróján, melynek keretén belül átadásra kerültek a Patrona Nostra Kht. kitüntetései is. A díjakat azok a diákok kapták, akiknek tevékenysége példaértékű a közösség számára. Iskolánkból ezt a díjat gimnnáziumunk harmadikos diákja, RÁDI SAROLTA kapta.
Az iskolák kitüntetett alkalmazottai a Közösségünk szolgálatáért díjban részesültek, melyet idén pedagógusunk, ŠKERLEC ILDIKÓ tanárnő kapott.
Mindkét díjazottunknak szívből gratuláluk a megérdemelt kitüntetéshez!
Alapiskolánk 4.A osztályának teniszcsapata fergeteges hangulatban, kitörő örömmel fogadta az eredményhirdetést, miszerint ők lettek a teniszkupa 1. HELYEZETTJEI a 18 induló csapat közül.
A győztes csapatunk tagjai: KAPUSNÍK Simon, KARVAI Márk, ŠKULTÉTY Jázmin, SZÚDY Noel, OTREKAL Sebastian. Szívből gratulálunk, nagyon ügyesek voltatok!!!!
A 3.A csapata ANTALFI Stella, SZÉNÁSI Sofia, DIAN Zalán, VARGA Noel, JUSZTIN Mihály - is méltón helytállt: a középmezőnyben végeztek.
Felkészítők: JUSZTIN CZAUDT Éva és PÁLFFY Zsuzsanna
Rengeteg élménnyel érkeztek haza 1.G osztályos diákjaink (NAGY DORINA, HLUDÍK HENRIETTA, PODSKALECKÝ DÁNIEL, HAJTOL JUSTIN) az angol nyelvű nemzetközi táborból Mezőkövesdről, ahol 10 napot töltöttek az ERASMUS+ programnak köszönhetően. Hat ország kb. 50 diákja – magyar, cseh, litván, román, portugál, magyar – találkozott június 7-én, hogy életre szóló barátságokat kössenek, megismerkedjenek egymás kultúrájával, gasztronómiájával, s elmélyítsék ismereteiket a mentális és fizikai egészség megtartásáról, mely a tábor témája volt – Health Heroes. S mivel a sok nemzetiségű diák egyetlen közös nyelve az angol volt, a csoportmunkáknak köszönhetően nemcsak élményeket szereztek diákjaink, hanem fejlesztették angol nyelvű kommunikációs készségüket is.
Alsó tagozatosaink a nagy forróság ellenére is lelkes résztvevői és kipróbálói voltak a Főtéren elhelyezett ügyességi és sportpályáknak. Az egyik helyszínen Pálffy Zsuzsi és Bučko Tünde tanító nénik foglalkoztak a kis sportolókkal. Nagyszerű rendezvény volt, igazi ipolysági, fiatalokat megmozgató tömegrendezvény. Köszönjük a szervezést!!!
- városi sportrendezvény az olimpiai eszme jegyében a Szokolyi Alajos Olimpiai Klub szervezésében
Alapiskolánk és gimnáziumunk sportolói is részt vettek a rendezvényen belül megszervezett korcsoportok szerinti futógálán, melyen remek eredmények születtek!
Alapiskola:
CSÁKY Noé (5.A) - 3.hely
PRÉTOR Emese (5.A) - 1.hely
LEHNER Anna (8.A) - 3.hely
Gimnázium:
MARCZAL Jennifer (1.G) - 1.hely
HAJTOL Justin (1.G) - 3.hely
NAGY Jázmin (3.G) - 2.hely
RÁSÓ Rita (3.G) - 3.hely
Diákjainknak és felkészítő tanáraiknak, MORVA Évának és ZACHAR Zoltánnak szívből gratulálunk ehhez a nagyszerű sportteljesítményhez!
Pom-pom lányaink fellépésére is nagyon büszkék vagyunk - köszönjük Škultéty Bolgár Brigitta tanárnőnek a színvonalas felkészítést!
Örülünk lehetőségnek és köszönjük, hogy részesei lehettünk ennek az élménynek!
2024. június 17 –én gimnáziumunk 3. G osztályos tanulói az ,,Intézmények a zsebünkben ’’ elnevezésű verseny helyi fordulóján vettek részt. Az Erazmus + támogatásával készült projekt elsődleges célja, hogy a fiatalság minél nagyobb számban legyen aktív résztvevője a közéletnek.
Ezen túlmenően a sikeres projekt tíz videofilm elkészítésével azokat a középiskolásokat is segíti, akik a politika és közigazgatás területén szeretnének a jövőben karriert építeni. Az egyes részek a helyi és európai közigazgatási intézmények működésével kapcsolatban nyújtottak új információkat.
A felvidéki vetélkedő szervezője, MORVA MÁTYÁS, iskolánk volt diákja ismertette a versenyfeladatokat, majd a program második felében a csoportok résztvevői a fiatalok közéleti tevékenységével kapcsolatban fogalmazták meg véleményüket és adtak ötleteket egy olyan ideális szervezet létrehozásához, amely meg tudja szólítani a fiatalokat.