2013. május 16-án került sor iskolánk legkisebbjeinek anyák napi köszöntőjére. A megható műsoron az egyes osztályokon kívül fellépett a Magnificat gyermekkar Wollent Andrea vezetésével, valamint a Búzácska hagyományőrző csoport Jusztin Czaudt Éva vezetésével. Az osztályok fellépő csoportjainak felkészítői: 1.A, 1.B - Pálffy Zsuzsa és Bučko Tünde, 2.A - Donč Anita, 3.A és 4.A - Csáky Anikó és Mosonyi Marianna. A zenei kíséretről Turczi Ákos (1.G - zongora), Hegedűs Dóra (1.G - citera), Pálffy Fanni (6.A - fuvola) és Csáki Nozdroviczky Mónika (gitár) gondoskodott. Szólót énekeltek: Kürthy Dániel (1.G), Villant Enikő (5.G) és Villant Boglárka (7.B), valamint Fábián Tibor MÁté és Klukon Rebeka (4.A). A műsort Karvai Mercédesz (5.A) konferálta.
Értesítjük mindazokat a kilencedikes diákokat, akik középiskolai tanulmányaikat a következő tanévben iskolánkon kívánják folytatni, hogy a felvételi tesztek írására 2013. május 13-án kerül sor. Az erről szóló bővebb tájékoztatást ma mindenkinek saját címére postáztuk. A második terminusra jelentkezők felvételije május 16-án lesz ugyanitt.
Várunk benneteket!
GRATULÁLUNK iskolánk 7.B osztályos tanulójának, VELEBNÝ Kira Nikolettnek a rajzverseny második kategóriájában elért 3. díjáért és felkészítőjének, SZIKORA Andreának. Ugyancsak gratulálunk MIHALOVICS Szilviának (3.A) az első kategória 3.helyezéséért, valamint DULAI Dorinának (3.A) az első kategória 2. helyezéséért. Felkészítőjük: JUSZTIN Czaudt Éva. A képen Velebný Kira Nikolett nyertes munkája látható.
Április 26. és 28. között iskolánk kis csapata részt vett a Rákóczi Szövetség által szervezett Felvidéki Séták elnevezésű hétvégi programon, mely a felvidéki várak, városok magyar vonatkozású emlékeinek megismerésére irányult. A kirándulás alaposan "megsétáltatta" a résztvevőket, de élményekkel és tudással gazdagodva, nagyjaink életét és munkásságát kézzelfoghatóbb közelségből megismerve térhettek haza. Köszönjük a nagyszerű lehetőséget a Rákóczi Szövetségnek!
ATLÉTÁINK sikere - a járási atlétikai bajnokságon április 17-én középiskolás kategóriában BERTA Annamária (8.A) súlylökésben 3.helyezett lett. Ugyancsak a harmadik helyet vívta ki magának TURCZI Ákos (1.G) magasugrásban. JAKAB Sándor (7.G) a járási bajnokságon 800 m-en a legjobb időt futotta, így továbbjutott a kerületi bajnokságra - itt 4.helyezett lett! GRATULÁLUNK mindhármuknak, valamint felkészítőiknek, Zachar Zoltán és Morva Éva testnevelőtanároknak a remek eredményekhez! Csak így tovább!
Köszönjük a meghívásunkat elfogadó baráti iskolák igazgatóinak, felkészítő pedagógusainak és a versenyeinkbe bakapcsolódó diákoknak, hogy vállalták a versennyel járó plusz munkát, tanulást és emlékezetessé tették ünnepünket. Erre a napra nyolc versenyt hirdettünk meg, melyek a következők voltak: hittanverseny, népdalverseny, szavalóverseny, földrajz-történelmi vetélkedő, angol-német idegen nyelvi verseny, asztalitenisz-verseny, sakkverseny és rajzverseny. A nap eseményeiről készült felvételek a képre kattintva megtekinthetőek.
Iskolánk Magnificat énekkara vezetőjükkel, Wollent Andrea tanárnővel április 12-én, pénteken fellépett azon a rangos rendezvényen, melyet a Rákóczi Szövetség szervezett Budán, a Magyarság Házában. Nagy megtiszteltetés és öröm számunkra, hogy lehetőséget kaptunk erre a fellépésre. Köszönet a jelenlegiek mellett volt diákjainkak, Köpöncei Dánielnek, Morvai Józsefnek, Szikora Barbarának, Albert Lillának és Suchetka Zsófinak is, hogy pesti diákként ismét "visszavették az FF-es nyakkendőt" és kiművelt hangjukkal segítették egykori énekkarukat. Köszönet Mokso Zsoltnak, Kanta Gábornak és Turczi Ákosnak is a zenei kíséretért! Nem utolsó sorban pedig köszönet a Rákóczi Szövetségnek a meghívásért! Az eseményről készült további képek a képre kattintva megtekinthetőek a fényképalbumban.
Iskolánk szorgos diákjai idén ismét kezükbe vették a nárcisz-kitűzőket és gyűjtődobozokat, hogy bejárják velük Ipolyság Városát. A gyűjtés végeredménye 2179, 12 euró, mely összeggel mi is hozzájárultunk a szlovákiai Rákellenes Liga végösszegéhez. A gyűjtés célja a rákos betegek gyógyítása, életkörülményeik javítása, valamint a betegséggel kapcsolatos kutatások anyagi támogatása. Köszönet érte mindenkinek - annak is, aki gyűjtött, és annak is, aki adott. Külön figyelmet érdemel, hogy csak iskolánkon 255,15 centet gyűlt össze, a 7.G osztály dobozából a délelőtti gyűjtés után 814,98 euró került elő. A délután folyamán, a tanítás befejeztével a 6.A osztály - 45,44, az 5.A - 151,63, a 8.A - 140,96, a 9.A - 48,24, az 1.G-177,33, a 7.B-121,13, az 5.G - 73,13, a 8. G- 50,70 eurót gyűjtött össze. Ezek az összegek semmiképp nem adnak alapot a rangsorolásra, mivel az osztály képviseletében nem egyforma számban gyűjtöttek az önkéntesek. Az elismerés mindenkinek jár, a legkisebb összeget gyűjtő osztálytól kezdve a legnagyobbig. Köszönet a palásti Palásthy Pál Egyházi Alapiskola tanulóinak is, akik helyben 300,43 eurót gyűjtöttek össze. A Nárcisz Nap fő szervezője évek óta iskolánk pedagógusa, Pálffy Zsuzsanna, kinek szervező munkája nélkül ez a több mint kétezer euró nem kerülne be a Liga közös kasszájába. A palásti gyűjtést Kázmér László irányította.KÖSZÖNJÜK!
április 6-án (szombaton) délelőtt 10 órai kezdettel zajlott Budapesten, a Fasori Evangélikus Gimnáziumban. Ezen a rangos, felmenő rendszerű versenyen iskolánkat PÁLFFY Ágnes és SZRSEN Csilla (7.G) képviselték. Gratulálunk mindekttőjüknek, valamint felkészítőjüknek, POKORNÝ Ondrusz Anna tanárnőnek.
Iskolánk 5.A osztályos tanulója, Deák Kristóf sikeres megoldó lett. Gratulálunk neki és felkészítőjének, PaedDr. Murin Éva tanárnőnek!
Iskolánk 3.A osztályos tanulója, Donč Zsombor sikeres megoldó lett. Gratulálunk neki és felkészítőjének, Donč Anita tanít néninek!
2013. március 27-én a XXII. Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny országos elődöntőjén Érsekújvárban Pálffy Ágnes (7.G, próza) és Szrsen Csilla (7.G, vers) középiskolás kategóriában ezüstsávos minősítést kaptak. Ugyancsak ezüstsávos lett Pálffy Fanni (6.A, próza) az alapiskolás kategóriában.
Gratulálunk Pálffy Ágnesnek, iskolánk 7.G osztályos tanulójának, aki 2013. március 26-án Aranyosmaróton a földrajz olimpia kerületi fordulóján sikeres megoldóként szerepelt. Felkészítője: PaedDr.Gazdag József.
2013. március 22-én iskolánk háromtagú csapata, név szerint Píri Viktória, Horváth Balázs és Virágh Ákos (mindhárman 7.B osztályosok) a Dunaszerdahelyen megrendezett országos döntőn a 6. helyet érték el. Gratulálunk nekik, valamint felkészítőjüknek: Gazdag József tanár úrnak!
Március 21-én a Dobré slovo elnevezésű szlovák nyelvű vers- és prózamondó verseny járási fordulóján Píri Viktória (7.B) 2. helyezett, Lauko Rebeka (8.B) pedig 3. helyezett lett. Felkészítőik: Mezei Márta és Zachar Anna tanárnők. Gratulálunk! Elismerés illet Kermenda Vivien (8.A) osztályos tanulónkat a szép felkészülésért.