GRATULÁLUNK iskolánk két diákjának, akik a matematikai Pitagoriász járási fordulóján nagyon szép eredményt értek el: Balla Kevin (3.A) a 3. helyet szerezte meg, Gáspár Viktória (6.B) pedig a 11. helyen végzett. A két kategóriában 78 ill.79 versenyző mérte össze matektudását. Felkészítő tanáraik Lomen Zsuzsanna és Murin Éva tanárnők voltak.
A Régióismeret-szakkör tagjai április 4-én újabb túrán vettek részt. Most az ipolynyéki kilátót célozták meg. A túrán 12 tanuló vett részt Gazdag József vezetése alatt. A maradandó élményhez a szép idő és a jó társaság is hozzájárult. Ezúton mondunk köszönetet Nociar és Korcsok szülőknek, hogy segítettek bennünket a túra megvalósításában, valamint Gazdag József tanár úrnak, a szakkör vezetőjének és a túraútvonalak megtervezőjének.
Felhívjuk minden kedves látogatónk figyelmét, hogy iskolánk kamarakórusa ismét benevezett a Kicsi Hang verséneklő együttes által meghirdetett zenei pályázatra. Kérünk mindenkit, ha tetszett, szavazzon ránk a Kicsi Hang facebook oldalán - az itt lévő képre kattintva azonnal elérhető -, és hívja fel erre ismerősei figyelmét is. A felvételen Radnóti Miklós csodálatos és örök érvényű Nem tudhatom c. versét adják elő Turczi Ákos (5.G) gitárkísérletével. A videót Molnár Levente, 8.G osztályos diákunk készítette. Vezényel és a művet betanította: Wollent Andrea tanárnő. Az énekkar tagjai: Tóth Brigitta (9.A), Jámbor Jennifer (9.A), Villant Enikő (1.G), Villant Boglárka (8.B), Murin Barbara (8.A), Pálffy Fanni (7.A), Otrekal Laura (5.A), Keresztes Rebeka (5.A). Szavazataikat nagyon szépen köszönjük!
Március 28-án két oktatási intézmény - iskolánk és a Szondy György Gimnázium - valaminti a járás tíz pedagógusa ünnepélyes keretek között vehette át az Ex Libris Díjat Ipolyságon. Az 1987-ben alapított díjat olyan kárpát-medencei magyarok is megkaphatják, akik hazájukban sokat tesznek a magyar művészetért, kultúráért, a magyarság megmaradásáért. A díjátadás napjául a kuratórium tagjai nem véletlenül választották a pedagógusnapot, ily módon is szerettek volna ugyanis még nagyobb nyomatékot adni a pedagógusok áldozatos munkája iránti elismerésüknek. Munkájuk elismeréséül az alábbi pedagógusok részesültek Ex Libris Díjban: Vas Ottó, Píri Lajos, Danis Ferenc, Gubík Mária, Lendvay Tibor, id. Molnár Barnabás, Kossuth Magdaléna, Apa Vilmos, Dolník Erzsébet és Újváry László. A díjakat Gubcsi Lajos, a kuratórium elnöke és a felvidéki kuratórium elnökekét Csáky Pál adta át a kitüntetetteknek.
Gratulálunk diákjainknak, hogy szépen felkészültek erre a nehéz és igényes versenyre, hogy tanulmányaik mellett felvállalták ezt a többletet is és szépen helytálltak a versenyen. Felkészítő pedagógusainknak- Bacsa Beáta és Mosonyi Marianna tanárnőknek szintén gratulálunk a szép eredményhez - alapiskolás csapataink 2. és 3. helyen végeztek, gimnazistáink pedig továbbjutnak az országos döntőbe.
Akik a mai napon segítették az iskola diákjait és pedagógusait abban, hogy a böjti időszak ezen kiemelkedő ünnepén, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján ha rövid időre is, de meg tudjanak állni a mindennapok hajszájában, el tudjanak csendesedni és figyelmüket a lelkiekre fordítani. KÖSZÖNJÜK szépen a lelkiatyáknak és a nővéreknek, hogy sok munkájuk mellett időt szakítottak ránk.
Március 21-én, pénteken gimnáziumunk 1. és 2. osztályos diákjai tanulmányi kiránduláson vettek részt a Léva közelében lévő atomerőműben, Mohiban. A kirándulást Murin Éva tanárnő szervezte.
Március 21-én zajlott a Vámbéry Ármin földrajzverseny országos döntője Dunaszerdahelyen, melyen iskolánkat egy háromtagú csapat képviselte. A csapat tagjai voltak: Horváth Balázs. Píri Viktória és Virágh Ákos. Köszönjük nekik a tisztes helytállást, hogy az iskolai kötelességek mellett jutott idejük a felkészülésre.
Gratulálunk szavalóinknak, név szerint Klukon Adélnak, Rádi Saroltának, Soltész Viktóriának, Szmolka Barbarának, Pálffy Fanninak, Soltész Krisztinának és Pálffy Ágnesnek, akik a járási versenyről gyönyörű eredménnyel tértek haza: a tíz indulóból ők heten aranysávos minősítést kaptak, így továbbjutottak az országos elődöntőbe, hárman pedig - VAsi Nélia, Klukon Rebeka és Wollent Anna - az ezüst- és bronzsávban helyezkedtek el. Nagyon megörvendeztettetek bennünket, gratulálunk nektek és felkészítőiteknek, Lomen Zsuzsanna, Pálffy Zsuzsanna és Szikora Andrea tanárnőknek.
Kedves Szülők! Szeretettel meghívjuk Önöket Családbarát iskola programunk soron következő összejövetelére - a filmklubba. A hét Oscar-díjra jelölt film címe: A remény rabjai. Helyszín: a gimnázium épületének Sajó terme (földszinti folyosó). A vetítés kezdete: 2014. március 21. - 17.00. Kérjük, csatlakozzanak hozzánk: gazdagítsuk egymást gondolatainkkal, észrevételeinkkel, a filmből eredő érzéseinkkel, felmerülő kérdéseinkkel. Mindenkit szeretettel várunk!
A régióismereti szakkör tagjai Gazdag tanár úr és Molnár tanárnő vezetésével ezúttal az egegi királyfiapusztai kastélyt látogatták meg, mely most már gyönyörűen felújítva várja a látogatókat. Következő uticéljuk Felsőszemeréd volt, ahol a sajnos már végnapjait élő romos Wilczek-kastélyt és a templomot tekintették meg. További képek túráról a képgalériában találhatók.
Felhívjuk a 9. osztályos diákok és szüleik figyelmét, hogy az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola négyéves gimnáziumába idén is várjuk a jelentkezőket. Iskolánkban egy sikeres Európai Uniós pályázatnak köszönhetően szeptembertől modern eszközökkel újonnan felszerelt, digitalizált tantermekben kezdődik meg az oktatás. Az elsős diákok tanulmányaik megkezdésekor, szeptemberben saját táblagépet, iPad-et kapnak az iskolától, melyen látványos oktatóprogramok és négy év tananyaga összpontosul majd. Mindezzel az iskola vezetősége és tanárai szeretnék elérni, hogy használóiknak biztosítva legyen a XXI. század egyik legvonzóbb és eredményes oktatási modellje, mely megfelel korunk igényeinek és fejleszti a számítástechnikai készségeket.
alapiskolánk 8.A osztályos tanulójának, Murin Barbarának a január 23-án Léván megrendezett német nyelvi olimpiász járási fordulóján elért 3.helyezéséért az 1B kategóriában. Felkészítője: Kapusník Ildikó tanárnő.
Katolícka spojená škola F. Fegyvernekiho s VJM - Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola, SNP 4, 93601 Šahy-Ipolyság
Vec: Prieskum trhu – výzva na predloženie cenovej ponuky
Zadávateľ, ako poberateľ nenávratného finančného príspevku v rámci Operačného programu vzdelávanie, Prioritná os 1 - Reforma systému vzdelávania a odbornej prípravy, Opatrenie 1.1 Premena tradičnej školy na modernú , z dôvodu zabezpečenia hospodárnosti definovanej v § 2 ods. 2 písm. k) zákona č. 502/2001 Z. z. o finančnej kontrole a v súlade so zákonom č. 25/ 2006 Z.z. o verejnom obstarávaní a o zmene a doplnení niektorých zákonov v znení neskorších predpisov vyhlasuje týmto spôsobom výzvu na predkladanie cenových ponúk. vyzvaPDF.pdf
BARÁTI Tamásnak (9.A) és SKLADAN Friderikának (8.G) figyelemreméltó, nagyszerű eredményeikért - mindketten kiemelt első díjat hoztak haza Budapestről, a Magyarság Házában tartott, a Palóc Társaság által meghirdetett esszéíró verseny ünnepélyes eredményhirdetéséről. Felkészítőik: Wollent Andrea és Pokorný Ondrusz Anna tanárnők.
Minden kedves diákunknak, kollégának és barátunknak nagyon boldog új évet kívánunk - a jó Isten áldásával.