2015. október 2-án valósult meg az a rendkívüli író-olvasó találkozó, melyre mindannyian büszkék vagyunk, hisz iskolánk magyar-szlovák szakos tanárnője, Bolgár Katalin mutatta be első regényét, az Érdekek és érzelmek címűt, valamint gyerekeknek szóló mesekönyvét, a Lili és Boti manóit. A könyvbemutatón vendégünk volt Bolemant Lilla is, a Womenpress könyvkiadó főszerkesztője, aki egyben a beszélgetés moderátora volt. Gratulálunk kolléganőnknek, BOLGÁR KATALINNAK, és további új könyveket kívánunk az újsütetű szlovákiai magyar írónőnek!:)
Köszönjük iskolánk 3.G osztályos diákjának, Csáky Mátyásnak a nagyszerű videót. Ajánljuk mindenki szíves figyelmébe!
GÁBRIS Dávid, 9.A osztályos tanulónk a ismét remekelt: az ORSZÁGOS ATLÉTIKAI BAJNOKSÁGON a kerületi fordulóhoz hasonlóan itt is átugrotta a 194cm-es magasságot, amivel mindössze 1 cm különbséggel került az ezüstérmesek dobogójára. GRATULÁLUNK, Dávid, ez igazán szép befejezése az iskolaévnek és iskolánkon folytatott tanulmányaidnak is. Kívánunk még további kiemelkedő sikereket - tudjuk, hogy még hallani fogunk rólad! Gratulálunk tanár-edzőidnek, ZACHAR Zoltánnak és MORVA Évának, hogy az évek során felkészítettek a különféle sportversenyekre. KÖSZÖNJÜK!
PÁLFFY Zsuzsika, óvodánk idei ballagója június 15-én a VI. Ipolyi Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Verseny országos döntőjére eljutva felállhatott a képzeletbeli dobogó 2.fokára. GRATULÁLUNK Zsuzsikának a gyönyörű eredményért valamint édesanyjának, Palffy Zsuzsa tanító néninek a felkészítésért!
Június 12-én került sor idén a Millenniumi Ösztöndíjak ünnepélyes átadására az ipolysági állami magyar gimnáziumban. Iskolánk 3.G osztályos diákja, Morva Zsófia lett idei díjazottunk, aki ezt a kitűntetést ktűnő tanulmányi eredményeiért, példás magaviseletéért és az elmúlt évekre visszamenőleg is figyelembe vett kimagasló versenyeredményeiért kapta. Az Ösztöndíj három alapítója közül ketten - Csáky Pál és Vanda Károly - részvételükkel is emelték a színvonalasan megszervezett ünnepséget. GRATULÁLUNK az ipolysági két magyar gimnázium kitüntetett diákjainak, MORVA Zsófiának és FABIAN Viviennek - a jutalmul kapott strassburgi úthoz pedig maradandó szép élményeket kívánunk nekik!
Nehéz szavakba önteni azt az örömet, amit iskolánk atlétacsapata érezhetett május 26-án, hisz lánycsapatunk és fúcsapatunk is elhozta a legjobbakat megillető aranykupát. Ezzel mindkét csapat indulhat a jövő héten Érsekújvárban megrendezésre kerülő KERÜLETI ATLÉTIKAI BAJNOKSÁGON, képviselve a teljes Lévai járást! Persze, ehhez az kellett, hogy kimagasló egyéni illetve csapateredmények is szülessenek a verseny során. Minden résztvevőnek, a nyereteseknek kiemelten és a felkészítő tornatanárainknak, MORVA Éva tanárnőnek és ZACHAR Zoltán tanár úrnak is szívből gratulálunk. Az alábbiakban a nem rövid eredménylista olvasható: FIÚK: GÁBRIS Dávid - 60m-es síkfutás - 1.hely GÁBRIS Dávid - magasugrás - 1.hely GÁBRIS Dávid, NASZVADI Krisztián, STYEVKÓ Martin, BUČKO Péter - 4x60 m-es váltófutás -1.hely Fiúk csapata összesítésben - 1.hely - név szerint: G!BRIS Dávid, NASZVADI Krisztián, STYEVKO Martin, BUČKO Péter, GUGLIS Gábor, GERGELY Attila, ROSTÁS Kevin, ZOLCER Gábor LÁNYOK: JAKAB Napsugár - 300 m-es síkfutás - 1.hely JAKAB NApsugár - 800 m-es síkfutás - 1.hely MURIN Barbara - 800 m-es futás - 2.hely JAKAB Napsugár, SZMOLKA Barbara, MURIN Barbara, RÁDI Dominika - 4x60 m-es váltófutás - 2.hely Lányok csapata összesítésben - 1.hely - név szerint: JAKAB Napsugár, SZMOLKA Barbara, MURIN Barbara, RÁDI Dominika, SLUSZNYÍK Vivien, RÓTH Tamara, VILLANT Boglárka, ANDRÉKA Jennifer, KOLLÁR Vanessa, KOLLÁR Jennifer
Piros pünkösd, szállj le a világra,
Tanits meg uj nyelvre, uj imára.
Oszlasd széjjel mindenütt az éjet,
Szeretetnek sugara, Szentlélek! (Reviczky Gyula)
Négy kiemelt aranysáv, 1 aranysáv és egy ezüstsáv a termése legkisebbjeink "szárnypróbálgatásának". Az Anyanyelvünk összeköt regionális vers- és mesemondó versenyen a mai napon 6 versenyzőnk indult - kezdve a legkisebbjeinktől (ovis kategória) alsó tagozatunk harmadik osztályosáig. KIEMELT ARANYSÁV: 1.kat. - óvoda: Csáki Tamás 1.kat. - óvoda: Pálffy Zsuzsanna 2.kat.próza - 2.A: Wollent Zsófia 3.kat.vers - 3.A: Rádi Sarolta ARANYSÁV: 2.kat. vers - 2.A: Sztankó Réka EZÜSTSÁV: 3.kat.próza - 3.A: Gyurovics Viktória GRATULÁLUNK mindnyájatoknak, nagyon ügyesek voltatok! Ugyancsak nagy-nagy gratuláció illeti a felkészítőket: Palffy Zsuzsa és Csáki Nozdrovicky Mónika tanító néniket! :)
Május 20-án immár hatodik alkalommal került sor Ipolyszakálloson az Ipolyi Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Versenyre. Öt induló versenyzőnk közül a legkisebb, Pálffy Zsuzsika (óvodás) ért el aranysávos minősítést, így készülhet a júniusban Rozsnyón megrendezésre kerülő országos döntőre. Felkészítője édesanyja, Palffy Zsuzsa tanító néni. Ugyancsak szépen szerepeltek további mesemondóink is, helyezésük az alábbiakban olvasható: Gyurovics Viktória (3.A, 1. - 2. kategória) - ezüstsáv Antal Adrianna (6.A, 3. - 4. kategória) - bronzsáv Pálffy Fanni (8.A, 3. - 4. kategória) - ezüstsáv Zolcer Gábor (1.G, 4.kategória) - bronzsáv GRATULÁLUNK mindannyiuknak, valamint felkészítőiknek -Palffy Zsuzsa tanító néninek (a lányok felkészítője) és Anna Pokorny tanárnőnek, aki Gábor felkészítője volt.
2015. május 15-én városunk Nagyboldogasszony templomában ünnepelhettük meg iskolánk gyermekkarának 20. "születésnapját". Ezúton is KÖSZÖNJÜK minden fellépőnek - aszódi baráti iskolánk énekkarának valamint egykori tagjainknak -, akik eleget tettek meghívásunknak, és vállalták a szereplést, valamint azt az eufórikus hangulatú össz-éneklést, mellyel feledhetetlenné tették minden jelenlévő számára ezt a délutánt! A képre kattintva megtekinthető képgalériánk.
GRATULÁLUNK iskolánk 6.A osztályos tanulójának, KERESZTES Rebekának (Rebi Keresztes ), aki a MATEMATIKAI OLIMPIA járási fordulóján a 40 induló versenyzőből a 4. helyen végzett. Felkészítője Gazdag József tanár úr volt. A versenyben még részt vettek: Deák Kristóf és Gáspár Viktória a 7.A-ból, Patai Fanni és Jakab Napsugár a 8.A-ból, akik szintén szépen helytálltak. Felkészítőik Murin Éva és Gódor Beáta tanárnők.
Április 16-án alaipskolás csapatunk kezében is megvillant az ARANYKUPA, ugyanis a Bibliai olimiász ALAPISKOLAI kategóriájának ORSZÁGOS döntőjén BELÁK Adrián 6.A, PATAI Fanni 8.A és PÍRI Viktória 9.A osztályos tanulóink ELSŐ helyezettek lettek. GRATULÁLUNK ehhez a remek eredményhez nekik és felkészítőjüknek, MOSONYI Marianna tanárnőnek! Kívánunk a jövőben is ehhez hasonló sikereket mindannyiuknak!
Diákjaink ismét remekeltek Komáromban, az április 15-én zajló Bibliai olimpiász KÖZÉPISKOLÁS kategóriájának ORSZÁGOS döntőjén, megszerezték a győztesnek járó ARANY serleget. GRATULÁLUNK az ELSŐ helyezéshez név szerint MORVA Zsófianak, CSÁKY Mátyásnak és SOLTÉSZ Krisztinanak - mindhárman a 3.G osztályból -, valamint felkészítőjüknek, BACSA Beáta tanárnőnek!